Hozzáadás a Kedvencekhez


Szektor Újság


Barcelonában gombfociztunk! - Horváth Imre tudósítása
Szeptember 30-i kezdettel 3 napos látogatást tett a Magyar Szektorlabda Szövetség vezetése Barcelonában, a Katalán Gombfoci Szövetség meghívására. Puskás Zoltán alelnök, valamint Horváth Imre elnök (aki egyben a nemzetközi szövetség elnöke is) kettős minőségben tett eleget katalán barátaink meghívásának, melynek során részt vettek egy katalán szabályok szerint játszott gombfoci versenyen, illetve megbeszéléseket folytattak a katalán vezetéssel, akikkel minden fontos kérdésben sikerült megállapodásra jutni. Eszerint a katalánok belépnek a nemzetközi szövetségbe, a nemzetközi szövetség pedig segítséget nyújt a katalán gombfoci széles körű megismeréséhez, népszerűsítéséhez. Ezzel elmondhatjuk, hogy katalán barátaink immár a gombfocizók nagy nemzetközi családjának részévé váltak!

Hosszú folyamat végére került pont az október 2-i megállapodással. Ugyanis az első kapcsolatfelvétel még 1996-ban történt meg a katalánokkal, amikor ők egy levelet írtak számunkra. Mivel hallottak már rólunk, de nem ismerték az elérhetőségünket, ezért az MLSZ-nek küldtek egy faxot, melyet a focisták továbbítottak nekünk. Ekkor mi felhívtuk a katalánokat, és megbeszéltünk egy személyes találkozót Barcelonában. Rajtam kívül Hartmann László, a szintén gombfocista, 15 éves Linda lányom és egy spanyol tolmács volt a kis csapatunk. Kocsival mentünk, mert repülőn bajos lett volna pályát szállítanunk. Úgy rémlik, hogy mintha április tájékán mehettünk hozzájuk. Soha nem felejtem el, milyen gyönyörű utunk volt. Míg Ausztriában méteres hó falak között, az úton is bátran keresztbe síelőket kerülgetve a jeges úton haladtunk Olaszország felé, a Comó-i tónál virágba borultak a fák és tombolt a tavasz, míg Barcelonába érve szabályos nyár fogadott.

Örültek jövetelünknek. Gyorsan meg is beszéltünk egy hivatalos összecsapást Laci és jómagam részvételével. Az ellenfél az akkori katalán bajnokság ezüstérmese volt. Amíg a vetőkkel beszélgettünk, megkérdezték Linda lányomat, hogy ő is gombfocizik-e. Igenlő válaszára egy bemelegítő meccset játszottak azzal a bizonyos ezüstérmessel, akivel nekünk kellett volna játszanunk. Aranyos kislány - gondolták -, had játsszon ő is egy kicsit. Mivel Linda könnyedén nyert 3-0-ra, ezek után valahogy nem akart összejönni a megbeszélt meccs köztünk és az ezüstérmes kötött, akinek hirtelen „el kellett mennie”. Pedig eredetileg azért jött, hogy játsszon velünk. Mindösszesen egy középmezőnyhöz tartozó nagydarab, szimpatikus kopasz fickó hívott ki, akivel két meccset játszottam. Az első meccset katalán szabályok szerint játszottuk. A kölcsön kapott billegős kabátgombokkal, kézzel játszva 1-0-ra nyertem, míg a visszavágót szektorszabályok szint játszva 9-0-ra abszolváltam. Többet senki sem akart játszani velünk.

Ezen túlmenően még sok érdekes dolog történt akkor, ott velünk (melyről egy korábbi írásomban már beszámoltam), amelyek közül a katalán gombfoci története volt a legérdekesebb. Barcelonai barátaink azt állították, hogy a gombfoci eredeti katalán játék és pontosan 1936-ból származik. Ezen nagyon elgondolkodtunk, mert tudtuk, hogy Magyarországon már 1910 körül is gombfociztak, miközben 1936-ban a spanyol polgárháborúban több ezer magyar önkéntes is részt vett a felkelők oldalán. Konkrét történetem van arról, hogy egy Nagy nevezetű úr nagybátyja, aki részt vett a háborúban, kivitte a gombfoci csapatát, ott játszottak vele, majd azt haza is hozta, amely ma is megtekinthető. Ez a tény arra enged következtetni, hogy a katalán gombfoci akár magyar eredetű is lehet, hisz még a játékszabályaik is megszólalásig hasonlítottak a 30-as, 40-es, 50-es évekbeli magyar gombfoci szabályaira. Mindenesetre nem akartuk megsérteni házigazdáinkat ezzel a felvetéssel, mert láthatóan büszkék voltak játékukra, illetve annak katalán eredetére. Szerintem pedig ezt a problémát az idő meg fogja oldani.

Sajnos a biztatóan alakuló kapcsolatok néhány év után megszakadtak, mivel a katalánok Európa- bajnokságra invitáltak bennünket, ami végül Európa Kupára szelídült. Emlékezetem szerint akkor a katalán házigazdákon kívül egy gibraltári és egy ott élő francia versenyző alkotta a nemzetközi mezőnyt, ezért nagy szükségük volt a beígért szponzori támogatás megszerzéséhez az általam jelzett magyar, román és jugoszláv csapat megérkezésére. Nekünk mindösszesen annyi volt a kérésünk, hogy a verseny előtti napon az ő felügyeletük mellett gyakorolhassunk, majd a verseny végén beszélgessünk a jövőről. Mivel egyik kérésünket sem voltak hajlandók a szervezők teljesíteni, lemondtuk az utat, hisz szabály, felszerelés, és taktikai ismeretek nélkül csak áldozati báránynak mentünk volna ki, és nevetség tárgyaivá váltak volna Európa-, és világbajnokaink. Mint kiderült, önfejűségük miatt a szponzorok is elmaradtak, hisz nem érezték komolynak a versenyt, ami miatt persze nem magukat, hanem minket hibáztattak. Így aztán úgy meg sértődtek, hogy megszakították velünk a kapcsolatokat.

A mosolyszünet egészen 3 évvel ez előtti időkig tartott (bár, Carles Girol-lal, az egykori főtitkárral továbbra is magánlevelezést folytattam), amikor az új vezetőségből meghívtunk 2 főt Budapestre. Igyekeztük őket igazi magyaros vendéglátásban részesíteni. Meghívtuk őket a 6:3 emlékére kitalált és minden év novemberében tartandó Magyar Futball Ünnepére, ami egy meghívásos szektorlabda versenyből és kísérő programokból állt. A szenzációsra sikeredett eseményt a III. kerületi Önkormányzat rendezte, s minket kértek fel lebonyolítónak. Vendégeink szemmel láthatóan meg voltak elégedve a látottakkal. A versenyterem zsúfolásig megtelt nézőkkel, és az M1 esti TV-híradójában is szerepeltünk. Az ott megjelent óbudai polgármester kollégái csodálkozó arccal jöttek oda hozzám, hogy főnöküket még sosem látták mosolyogni, és gratulálnak nekünk hozzá. Vendégeink pedig bemutathatták a katalán gombfocit, kipróbálhatták egy verseny erejéig a mi játékunkat, találkozhattak az eseményen az Aranycsapat még élő 2 tagjával, majd budapesti körtúrán vehettek részt. Fürödhettek hoteljük uszodájában, és a Trófea Étteremben korlátlan mennyiségben ismerkedhettek a magyar ízekkel. Sikerült egy anyanyelvi szintű tolmácsot is szereznünk, így nem voltak nehézségeink a megbeszéléseinken, amely megalapozta barátságunkat.

Az elmúlt 3 évben Puskás Zoli többször is részt vett a katalánok őszi nagy bajnokságán, ami tovább erősítette jó kapcsolatainkat. Gyógyulásom után magam is elérkezettnek láttam az idejét, hogy ismét katalán földre tegyem a lábam. Szerettem volna meggyőzni őket, hogy köztünk a helyük, és örömmel jelenthetem, hogy ez teljes mértékben sikerült!
Szeptember 30-án reggel indultunk, és hamar elfoglaltuk szálláshelyünket, ahol egy magyar fickónál laktunk. Pali nagyon készséges volt egy városi sétához szükséges tudnivalók elmesélése tekintetében, ezért információkkal jól felfegyverkezve városnézéssel töltöttük a napot. Maga a város számomra roppant szimpatikus. Valahogy otthonosan éreztem magam benne. Csupán egy dolog ütötte meg a szemem: szemetesebbek az utcák a számomra elfogadhatónál. Emiatt aztán sok a légy, ami engem zavart a városnézésben.

A városról, és kalandjainkról Puskás Zoli útitársam számolt be részletesebben, amely a http://sectorball.hu/horvath-imre-meg-legyet-ropteben/ link alatt olvasható. A cím kicsit megtévesztő, mert én bizony megvártam míg leszálltak, vagy legalább is lassabban repültek.

Vendéglátóinkról csak azt írhatom, hogy nagyon szimpatikusak. Ahányan vannak, annyi félék, de valahogy mind egy család tagjai. Közülük ketten nőttek ki a többiek közül: Carlos, aki nem csak irányítja a katalán szövetséget, de versenyeket szervez, és kiváló sportdiplomata, illetve Albert, aki Carlosnál idősebb, azonban egy megfontolt öregúrhoz illő viselkedés helyett egy hiperaktív újságíró, aki a katalánok kommunikációját segíti. Nála a katalán érdekek mindenen felülállnak, különösen, ha Katalónia Spanyolországtól való elszakadásáról van szó. Ettől függetlenül Albert sportszerű és korrekt. Például, amikor az egyik meccsemen a jobbhátvédemmel az ellenfél térfelének jobb oldali közepén lévő labdát azzal a 4 centis kabátgombbal a bal felsőbe csavartam (itt még rámenni sem szokás az ilyen helyzetre), tombolt a gyönyörtől, és aznap még háromszor gratulált a gólomhoz. Pedig nem nekem jött oda szurkolni. Az egyik idősebb úr látván, hogy milyen pontosan játszom az általuk nem ismert nyomópálcával, el akarta kérni a játszópálcámat. Aki ismer, az tudja, hogy még megnézni sem adom ki a kezemből, nemhogy elajándékozzam, viszont adtam neki egy Gabi bácsiféle piros emeletest, aminek úgy örült, mint egy gyerek. Amíg ott voltam, több gólt is lőtt vele. Ilyenkor meccs közben odaszaladt hozzám eldicsekedni. Nagyon aranyos volt.

Mindez, vagyis a játék természetesen már szombaton, vagyis október 1-én volt, de most még csapongjunk vissza egy esemény erejéig péntek estére, mivel fél 7-kor edzés várt ránk egy kis klubhelyiségben, ahol Carlosék szoktak gyakorolni. Már nagyon vártam ezt a lehetőséget, hisz igazából most ismerkedtem meg komolyabban a szabályokkal, és a felszerelésekkel. Rajtunk kívül megjelent régi ismerősünk, Andro is, aki egy Lengyelországban élő grúz srác. Tőle tudjuk, hogy Grúziában is játsszák a gombfocit, egy szűk baráti társaságban. Ő mesélte, hogy a gombfoci úgy keveredett hozzájuk, hogy az egyik ottani srác apja Magyarországon volt szovjet katona, és itt ismerkedett meg a gombfocival, amit hazavitt megmutatni családjának. A fia pedig a barátainak adta tovább a gombfocis ismereteit.

Visszatérve az edzés eseményeire, nagyon igyekeztem a szabályokat megtanulni, nehogy a másnapi versenyen szégyent hozzak magamra. A szabályok nem túl bonyolultak. Náluk is felváltva lehet lépni egyet-egyet, és passzolni is lehet. Passznak az számít, ha a valódi inggombnak készült labdával eltalálod egy másik játékosodat, akkor bármelyik játékosoddal léphetsz még egyet. A további passzolásnak ismét egy másik gombod eltalálása a feltétele. Kapura lőni csak a támadó zónából lehet, amely az ellenfél térfelén a középkőr, és a tizenhatos vonala között húzódik. A bedobások egyikéből lehet passzolni, majd lőni, máskor nem. Dehogy mikor, ezt nem sikerült kibogoznom. A játéktérről kicsúszott játékos kimarad a játékból mindaddig, míg meg nem szakad a játék. Olyankor visszajöhetnek félig a vonalra, és ismét játszhatnak. Helyezni azonban csak gól után lehet. Feltartás nincs, fault viszont ugyanúgy van, mint nálunk. A mindkét oldalán egyformán emelős inggomb labdáról már írtam (ami becsléseim szerint kb. 5 mm-es lehet, és gurul, mint a fene), a kapu pedig 3,5 cm magas és 15 cm széles lehet, benne egy pici kapussal, ami 4 cm-es átmérőjű, és 1,5 cm magas lehet. A legérdekesebb a gombok nagyságának előírása. Ugyanis kötelező a csapatodban legalább 2 db 2,5 cm-es, 3 cm-es, 3,5 cm-es és 4 cm-es gombot (max. 1 cm magasat) tartani. Közülük a középpályások rendszerint laposlövők. Ugyanis az a taktikájuk, hogy valami bolyszerű gyülekezetet képeznek az ellenfél térfelén, a támadó zónában, majd odarúgják (mondjuk) a kirúgást. A lényeg, hogy a labda „embert” találjon. Pattoghat ide-oda, az nem számít, csak maradjon a támadó harmadban, mert akkor bármely gombbal kapura lehet lőni. A gombjaikat palhetával mozgatják, akár a brazilok, amely nem más, mint egy kb. 4 cm átmérőjű, max. 1 mm vastag kerek műanyag lap, amellyel úgy passzolnak, mint mi a pálcáinkkal. A grúz srác viszont olyan bankkártya szerűséggel játszott. A nyomópálcát viszont itt nem is merik (de nem is tiltják), ezért nagy feltűnést keltettünk pálcáinkkal, amikkel hatalmas gólokat lőttünk olyan helyzetekből is, amit a helyiek meg sem próbálnak rárúgni. Ez nem csoda, hisz egy aprócska gombbal és palhetával a labdát is reménytelen vállalkozás eltalálni, nemhogy célzott lövést leadni, ezért többnyire úgy védekeznek, hogy ha nem tudják egyből átrúgni a labdát a túloldalra, akkor kiterelik azt az oldalvonaluk mellé, a mi szélsőink legnagyobb örömére, hisz ez nálunk gólhelyzet. Nem is kellett mást tennem a meccsek többségén a sikerért, mint odarúgni a labdát az ellenfél támadó zónájába az oldalvonal mellé, amire az ellenfelek meg sem próbáltak szerelni, legfeljebb közelebb mentek a labdához, így mi zavartalanul ostromolhattuk az ellenfelek kapuját, sajnos sok fölével, mert szokatlanul alacsony volt a kapu. Az edzés jól sikerült, amit egy kis kötetlen beszélgetéssel fejeltünk meg Carlos vendégeként egy sör és egy hamburger társaságában.

Nem lehet nem írni Veronikáról, Magyarország Barcelonai Főkonzulátusának csinos dolgozójáról, aki tolmácsolásával óriási segítségünkre volt! Már a vele való előzetes levélváltásból érezni lehetett, hogy Veronika nem csupán kötelességből, hanem szívből segít. Kiváló spanyol nyelvtudása átsegített minket azon a problémán, hogy míg angolul sok dolgot meg tudtunk beszélni házigazdáinkkal, azonban a kényesebb dolgokhoz pontosan kell tudni fogalmazni, s ha a két fél közül egyik sem anyanyelvén beszél, már kész is a félreértés, illetve a sértődés. Márpedig a mostani ottlétünk úgy vélem, hogy alapvető, és megfordíthatatlan pozitív változásokat hozott a magyar - katalán kapcsolatokban, amiben nem kis szerepe van Veronikának. Köszönjük Veronika!

A versenyre szombaton 10 órai kezdettel került sor a szállásunktól 2-300 méterre lévő Joan Miro parkban. A helyszínt úgy kell elképzelni, hogy volt egy raktárszerű épület, és mellette egy minden oldalról, még felülről is, valami drótkerítés szerű dologgal bekerített kézilabda pálya méretű aszfaltos terület, ahol 24 pályát állítottak fel a közel 60 résztvevő számára. A pályák felülete hasonlított a brazil 12 érintéses pályák felületéhez (ami rendszeresen meggurította a picinyke inggomb-labdát), és ugyancsak be is voltak csíkozva, különböző árnyalatú zöld színnel. Nagyon impozáns volt, ahogy az asztalok lábait a pálya szegélyétől lefelé, egészen a földig katalán zászlóval szögelték körbe.

Két versenyt is bonyolítottak egyszerre, kiemelve a jobbakat a gyengébbek közül. Nyolcas csoportokba sorolták a versenyzőket, ahol körmérkőzés után jutott tovább a legjobb két játékos a 8 közé. Elkezdődött hát az 1 x 20 percből álló, vagyis egy félidős mérkőzések fárasztó sora, ahol én lepődtem meg a legjobban, hogy pálcás játékommal mindenki ellen fölényben játszom, és sorra aratom a helyenként nagy gólarányú győzelmeimet.

Mivel váratlanul jól ment a játék, és a csoportból továbbjutásra álltam, kezdett izgalmassá válni a korábban tanulójátéknak induló verseny. Meg is látszott ez a nézők érdeklődésén, mivel az utolsó előtti meccs előtt már heten gyülekeztek a pályánál. Postosabban a pályán, mivel, amikor a meccs előtt fel akartam állni játékosaimmal, 7 légy napozott az asztalon. Mint tudjuk, kétféle légy van. Van az ajtófélfán tanácstalanul ücsörgő fajta, ők a „mitévő legyek”. És van a rendkívül szemtelen, erőszakos piaci légy, amit, ha elhessintesz, a tested egy másik pontján landol. Ha pedig agyon akarod csapni, csak a saját lábadat csapkodhatod, mivel nem csak rendkívül gyors, és figyelmes, hanem okos is, mivel elég csak a kezedet felemelni, ő már tudja, hogy pucolni kell onnan. Ráadásul ezek a legyek katalánok, és a hazaiaknak szurkolva folyton az arcomba repültek, vagy a kezemre, pont olyankor, amikor finoman szerettem volna célozni. Itt nem jön be a viccbeli végeredmény, amikor a kispap a zárda udvarán mormolja a Bibliát, és folyton rárepül a könyvére egy légy. A kispap egyre idegesebben hessegeti a legyet, mondván, hess a picsába, hess a picsába. Meghallja ezt az ablakon kikönyökölve egy feljebbvaló pap, és így szól. Ejnye fiam! Nem szabad ilyen szavakat használni! Elég, ha annyit mondasz annak a légynek, hogy hess, az úgyis elmegy a picsába. Nos, ezek nem mentek sehová és halálra idegesítettek.

A csúcspont az volt, amikor védekezés közben a saját 16-osom sarkán kirúgásra akartam pattintani egy labdát. A pattintás jól is sikerült, aminek következtében a labda fejmagasságig pattant fel, és egy 10 centire esett le az alapvonaltól, majd ismét felpattant, amit követően várható volt, hogy elhagyja a pályát, de nem. Egy légy repült át az ötös felett, és a lehulló labda pont telibe találta. A légy hátáról pedig a labda az ötösöm sarkára esett, miközben üres volt a kapum. Más tudósításokkal ellentétben én vezettem 1-0-ra és nagyon kellett a győzelem, amikor ellenfelem - igaz távolról - megcélozhatta az üres kapumat, de elhibázta. Ezzel vége is lett a meccsnek, én pedig az utolsó forduló eredményétől függetlenül bejutottam a legjobb 8 közé.

S ha már szóba került a játékom, akkor elmondhatom, hogy a 4 közé jutásért folytatott meccsem volt a legnagyobb. Végig szép számú közönségem volt (és nem legyek), én pedig igazán szép játékkal rukkoltam ki. Mivel nem annyira ismertem a szabályokat, legegyszerűbbnek az tűnt, hogy nem passzolgatom a labdát, hanem minden helyzetből lövök. A közönség kiválóan szórakozott, mivel nem voltak ahhoz szokva, hogy valaki akár 1 méteren túlról is kapura lőjön. Egy csomó hatalmas kapufát lőttem, de az elhibázottak, is közel csapódtak be az ellenfelem kapujához, aki tehetetlenül nézte játékomat. Aztán az egyik távoli be is vágódott kigyúrt ellenfelem hálójába. Már-már úgy tűnt, hogy ez lesz a végeredmény, amikor a kapussal kellett kifutnom, de leragadt a labda a térfelem közepén, üres kapunál. A döntetlen után szétlövés következett, ami nagyon hasonló a miénkhez. A középkőr szélére helyezett gombot kellett eltalálni, s ha az sikerült, lehetett kapura lőni, bárhová is pattant a labda. Az első 5 lövés után még döntetlenre álltunk, de ellenfelem elhibázta a hatodikat, én meg nem, így elődöntőt játszhattam, ahol a későbbi győztestől kaptam ki.

Nem érdemeltem vereséget, mivel ellenfelem egy kapus-kapufa közt pattogó labdával szerzett vezetést, míg nekem két kapufám is kifelé pattant. Ezután beszorítottam ellenfelemet, aki csak nagy bravúrral tudott hazaadni. Az itteni szabályok szerint van hazaadás, ha a kapust érinti a labda és az ötösön belül marad. Ellenkező estben kapura lehet lőni, ami itt nagy gólhelyzet. Ellenfelem idegességében elrontotta a lépést, és a kapus eleje helyett a hátát találta el, amiről a saját kapuja felé pattant a labda, de megállt a gólvonalon. Kirúgás. Ekkor én reklamáltam, mert nekem úgy magyarázták, hogy az oldalvonalnál, vagy az alapvonalnál a vonalat csupán egy kicsit is érintő labda kint van. Kiderült, hogy mindent jól értettem, de ez a szabály nem érvényes a gólvonalra, mert ott teljes terjedelmével kell kint (vagyis a gólvonalon túl) lennie a labdának a gólhoz. Hát így jártam. Vagyis csupán a döntőbe jutásért folytatott csatában estem ki. Kezdetnek nem is rossz! A harmadik helyért nem játszottunk, és serleget sem kaptam, csak a bajnok kapott. Azért nem jöttem haza üres kézzel, mert megnyertem a legjobb külföldinek járó pici kis serleget. Összességében elmondhatom, hogy élveztem a játékot. S ha egy-két szabályt módosítanának katalán barátaink, akkor ez a játék egész élvezetes is lehetne. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy nincs túl messze egymástól a szektorlabda és a katalán gombfoci szabályrendszerének logikája.

Veronika a megbeszéltekkel ellentétben nem csupán a vasárnap délelőtti hivatalos megbeszélésre jött el tolmácsolni, hanem már a szombati verseny eredményhirdetésére is, így alkalmam nyílott egy rövid beszédet, illetve köszönetet mondani a meghívásért. Veronikának köszönhetően természetesen spanyol nyelven. Az eredményhirdetés előtt egy órával megérkezett a város önkormányzatának kulturális területén dolgozó illetékese, akinek szemmel láthatólag tetszett a verseny. Carlos-ék egyelőre nem a sportrészleghez, hanem ide, a kulturális részleghez tartoznak, és tevékenységük hivatalosan kulturális örökségvédelemnek minősül. Ebben egyébként rokonlelkek vagyunk, mert magam is nyertem már idehaza pályázatot a kulturális örökségvédelem „zászlaja” alatt. Itt szoktam azt a szlogent elsütni, hogy:”hagyományainkat játszva őrizzük”, nem a múzeumok poros polcain.

A szombati nap krónikájához az is hozzátartozik, hogy a közös ebéd után a rendezők kijelöltek számunkra egy asztalt (ami sem a brazil, sem a szektorlabda bemutatásához sem volt igazán alkalmas), ahol az ISBF jelenlegi két hivatalos szakágából kellett bemutatót tartanunk. Az 5-5 percnyi játékra az elején még sokan voltak kíváncsiak, de aztán eluralkodott a versenyzőkön a „játsszunk már” hangulat, és a végére csak kevesen maradtak az asztal körül. Legközelebb másképp, valószínűleg egy önálló előadás keretében kell a két szakágat bemutatni, nem lóhalálában, méghozzá ebéd utáni lelassult agyaknak valami újat bemutatni. Nem baj, mondogattuk egymásnak a kudarc után Zolival. Az lesz a szabálybemutatóval a legjobb megoldás, ha elhívunk valakit vendégségbe Barcelonából Pestre, aki jól megtanulja egy hét alatt a szabályokat, majd hazaérkezve ő tanítja társait.

A verseny végén, amíg az eredményeket összeírták, illetve előkészítették a díjakat, nem mellékesen összeismerkedtünk a valenciai csapat tagjaival (akikről tudni kell, hogy a katalántól eltérő szabályokkal játszanak), akik személy szerint bennem igen pozitív benyomást keltettek. Veronika is besegített a fordításba, aminek következtében hamar megbeszéltük a lényeget: meghívást kaptunk a jövő április utolsó hétvégéjére eső versenyükre, természetesen Valenciába. Megígértük, hogy megyünk. Ugyanígy megígértük Carloséknak, hogy jövőre ismét ellátogatunk hozzájuk (akik ugyanígy, szeptember vége - október eleje tájékán tartják meg versenyüket), ők pedig részt vesznek a jövő ősszel esedékes magyarországi Európa-bajnokságon.

Eljött a vasárnap délelőtt, és vele a legfontosabb megbeszélés, amely a Nemzetközi Szektorlabda Szövetség, és a katalán Gombfoci Szövetség között folyt. Zolival kicsit izgultunk, hogy a kényesebb kérdésekben hogyan tudunk majd megegyezni. Különösen Albert vehemenciájától tartottunk kicsit. A vehemencia megvolt, de Albert is lehiggadt, látván, nem ellenfelekkel tárgyal, hanem együttműködni, segíteni kész barátokkal. Albert beszéde kezdetén - ha jól értettem - még arra próbált hivatkozni, hogy az ő gombfocijuk a legrégebbi hagyományokkal rendelkező gombfoci a világon, amely a 30-as évekből származik, amikor szegénybe belefojtottam a szót, miszerint a mi gombfocink meg az 1910-es évekre datálódik, amire Albert kicsit megszelídült, belátva, hogy a „legrégebbi gombfoci” szabályainak elsőbbségére alapozott teóriája összeomlott. Azért végül pozitív hozzáállásunkkal csak elérte, amit szeretett volna: a katalán szabályokkal történő gombozás nemzetközi bevezetését.

Pontosabban azt érte el, hogy álláspontunk szerint minden ország előtt nyitva áll a hivatalos szakággá válás kapuja (így például a lengyelek előtt is), vagyis bármely szabályrendszer alapján játszott gombfoci felkerülhet az Európa-bajnokságok, vagy a világbajnokságok műsorára, ha azt elegendő számú tagország óhajtja. Tehát, a katalán szabályok szerint is rendezhetők versenyek, de egyelőre csak nem hivatalosak. A népszerűsítés pedig a katalánok feladata. Mindehhez a nemzetközi szövetség azt tudja hozzátenni, hogy a jövő évi magyarországi Európa-bajnokságon bemutató jelleggel, katalán szabályokkal lefolytatott gombfoci versenyt rendez, ahol győztest igen, de Európa-bajnokot nem avatnak. A továbbiakban sok kérdés hangzott el a nemzetközi szövetség tagjait, az egyes országok versenyzői létszámát, illetve a nemzetközi szövetségbe való belépés feltételeit illetően. Miután minden kérdésre válaszoltunk, katalán barátaink kijelentették, hogy tagjai kívánnak lenni az ISBF-nek, melyet írásban is megerősítenek, és befizetik a tagdíjat is.

Alaposan kifáradtunk Zolival a 3 órásra sikeredett tárgyaláson történt folyamatos koncentrálás miatt, hisz a legapróbb hiba, vagy kétértelmű megjegyzés évekre tönkre tehette volna újraéledt barátságunkat a szépen növekedő, és komoly vezetőkből álló katalán szövetséggel. S mivel szerintem sikerült diplomatikusan megoldani az összes problémát, úgy éreztük, hogy megérdemlünk egy délutánnyi pihenőt a hétfő reggeli hazautazás előtt, de még így sem távolodtunk el a sporttól. Előbb megnéztük a Camp Nou stadiont, ami így belülről nem kis élmény volt. Aztán nem várt csodában volt részünk, a stadiontól mintegy 200 méterre lévő Futballárium nevű, sportmúzeumnak berendezett étterem megtekintése, illetve ételei és italai megkóstolása kapcsán.

Nem gyakori szokásom más honlapokról idézni, de az étterem honlapja oly találóan fogalmaz vendégcsalogató összefoglalójában, hogy kénytelen vagyok idézni, csupán egy-két betűhibát javítottam:

„Egy megvalósult álom közepébe csöppenhetsz, ha ellátogatsz Barcelonába a Camp Noutól 200 m-re lévő (100%-ban) magyar tulajdonú nemzetközi futball bár-étterembe. A 18-as vendégkapun kijövet egyenesen a Carrer de Benavent 7-ig!

Ezt látnod kell!!! Itt szembe találhatod magad azokkal a halhatatlan magyarokkal, akik sokat tettek az F.C. Barcelonáért, és a világ labdarúgásáért! Hiszen akkoriban mi tanítottuk a világot a futballra.

Múzeumunkban a tulajdonos (Büki Péter - ezt én szúrtam be a szövegbe) több mint 27 éves magángyűjteményét csodálhatod meg, egyedi ereklyékkel. Egyebek mellett, több mint 350 db szurkolói sál, 100 db-nál több eredeti futballmez található itt! A falakról az 50-es 60-as évek köszönnek vissza rád.

Ha szeretnéd, hogy gyermekeid is tudják kik voltak a „Mágikus Magyarok”, hogy milyen lehetett az a világ, amikor csodálták a magyar futballistákat akkor látogassatok el hozzánk. Mert mi büszkék vagyunk Rájuk!

Egy életre szóló élmény vár rád !!!”

Eddig az idézet, amelyet csak megerősíteni tudok: valóban nagy élmény volt, aminek még napokig a hatása alatt voltam. És akkor még nem beszéltem Büki Péter párjáról, Beke Erikáról, akinek a vendéglátására, idegenvezetésére, kalauzolására nincs jobb kifejezés, mint a szívből jövő, igazi magyaros vendéglátás. Erika, miközben kiszolgálta a vendégeit, folyton mosolygott, s hagyott időt arra is, hogy megmutassa nekünk relikviáik legszebb darabjait. A hatalmas és különleges sörválasztékról, vagy az elsőrangú konyájukról már nem is beszélve. A magam részéről (az ajándék hazai házi pálinka után) végigkóstoltam a sörkészletet, a saját sörüktől a papok sörén át az ír sörökig, s a végén a kedvencemig, a guinness sörig. Majd úgy belaktam a tenger gyümölcsei táltól, hogy a rákokat már be kellett csomagoltatnom. Pedig közismert vagyok a nagyétkűségemről. S mindez természetesen magyarul, és nem drágábban, mint bármely barcelonai étteremben. Aki ide nem jön el, az magára vessen! Az étteremről bővebben a Facebookon: www.facebook.com/futballariumbarcelona cím alatt olvashatunk.

Csak azért nem ömlengek tovább az étterem, vagy inkább múzeum értékeiről, meglepetéseiről, mert megtette ezt nálam sokkal részletesebben Puskás Zoli sporttársam. Cikkét a sectorball.hu honlapunkon lehet elolvasni a
http://sectorball.hu/cseppnyi-magyarsag-camp-nou-labanal/ link alatt.

Végül a jövőről egy pár szót. Megítélésem szerint mostantól rendszeresek lesznek a magyar - katalán gombfocis kapcsolatok, amelynek csak az anyagiak szabhatnak gátat. Sajnos, hozzánk hasonlóan a katalánok sem kapnak állami támogatást, de ez szerintem az elismertség fokozásával feloldható probléma. Ezért kell színvonalas versenyeket rendeznünk, amelyre el kell hívni a pénzosztó hatóságokat, illetve a médiát. Szerintem mindketten ezt az utat járjuk.


2017.01.21.



előző hírek:következő hírek:

A komlói sikerek nyomában
Elhanyagolt sportpolitika
Még egyszer az NB I-ről
Hírek mindenhonnan
Új edzőterem

Sikeres gombfocizás Chilében - Puskás Zoltán tudósítása
Brazil korrektség - Horváth Imre írása
Mégis csak maradunk! - elnöki üdvözlő



Minden jog fenntartva: ...::: gombfoci.hu :::... | Design: PuSzaFi
Az oldal az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült!