Hozzáadás a Kedvencekhez


Szektor Újság


Horváth Imre még a legyet is röptében… - Puskás Zoltán tudósítása
Mielőtt bárkinek is beindulna a fantáziája, lehűtjük a kedélyeket, hiszen gombfociról lesz szó, ráadásul minden tekintetben sikeres katalán hétvégén vagyunk túl, úgyhogy elmondhatjuk, minden percért megérte.

Magyarországot két fő képviselte a Barcelonában minden év szeptember utolsó-október első hétvégéjén megrendezésre kerülő Lliga de Campions i Copa Federacio elnevezésű versenyen, ahol a katalán gombfoci szabályai szerint folynak a küzdelmek. Horváth Imre elnök úr és jómagam, Puskás Zoltán a 12 érintéses szakág vezetője szeptember 30-án reggel a Budapest-Barcelona távolságot kicsivel több mint 2 órás repüléssel küzdöttük le, majd a katalán fővárosba érkezve azonnal elfoglaltuk szállásunkat, amely a L’Eixample negyedben volt. Mivel még csak “reggel” 10 óra körül jártunk, házigazdánk iránymutatása után elindultunk felfedezni azt a várost, amely a leginkább Barcáról szól. Alig több mint 24 éve vagyok gránátvörös-kék szurkoló, így nehéz nem elfogultnak és objektívnek lennem, de ígérem, megpróbálom…

Amúgy a városnak ezen részéről – L’Eixample – érdemes tudni, hogy négyzetrácsos rendszerben elhelyezett utcák találhatóak itt, a nyolcszögletes tömbök mindegyike pedig 100×100 méteres. Barcelona egyéb pontjaihoz képest itt mindent 20-25%-kal olcsóbban kaphat meg az ember, a kicsi üzletek polcai pedig valóban érett gyümölcsöktől roskadoznak, ugyanis ide hozzák azokat az árukat, amelyeket féléretten és lefagyasztott formában nem tudnak értékesíteni a város más pontjain. Azonban az egyszerűségén kívül van egy nem elhanyagolható baj ezzel a különleges városrésszel, mégpedig az, hogy annyira egyformák ezek az utcák, házak és a házak alatt található üzletek, hogy az ember hamar eltévedhet. Az egyik sarkon még önbizalommal telve fordulhatunk be, hogy “Oh, igen, megérkeztünk!”, aztán persze kiderül, hogy három utcával eltértünk az eredeti céltól.

Remek kezdés

Rendszeres visszatérőként tudom, hogy egy nap nem elég a látványosságok felére sem, így a pénteki városnézés a főbb látványosságok egy részéből állt, azaz a Nemzeti Palota, az Olimpiai Park, a La Rambla és a kikötő volt porondon; oda busszal, vissza gyalogosan. Barcelona nagyváros, még sincsenek távolságok, hiszen egymást érik a látnivalók, így hamar elérünk egyik pontból a másikba. A Saints-Montjuicról lejövet a La Rambla felé vezető utunkat szándékosan terveztük úgy, hogy az El Raval nevezetű negyeden is áthaladjunk, amely a nevéből kiindulva is tartogatott némi izgalmat, ami főleg a déli órákban érvényes. A turistákat messze viszik ettől a szűk sikátoros résztől és meg is említik, hogy kerüljék el, ha önálló túrára indulnának. A környék ugyanis olyan nemzetiségű emberekkel van tele, akik nem feltétlenül vannak jó kapcsolatban a fehér emberekkel, így nem biztos, hogy a paradicsomba érünk, de egy valamire való magyar turistát nem lehet eltántorítani semmitől. Hát minket sem lehetett, így magabiztosan léptünk be a kerületbe. Jócskán ebédidőn túl jártunk már, így egy kicsit a gyomrunk után is mentünk és hamar rátaláltunk egy különleges kis étteremre, amely az Amal nevet kapta. A főpincér meglátva tétovázásunkat azonnal előttünk termett, majd a következő pillanatban már a marokkói étterem egyik asztalnál ülve azon tanakodtunk, mit is fogunk fogyasztani. A választás nem volt egyszerű, de annál nagyszerűbbre sikeredett. Olyan mennyiség és íz világ lepte el az asztalunkat, hogy gyakorlatilag degeszre ettük magunkat. Mind a kiszolgálás, mind pedig a hely magával ragadó volt, így az ár-érték arány teljesen kiegyenlítette egymást. Utólag tudtuk meg, hogy mivel első sorban egymásnak főznek, nem tehetnek le akármit az asztalra. Természetesen ügyet sem vetettek ránk az ott lakók, vagy csak látszólag tűnt így, de sem a pénztárcánk, sem pedig a biztonságunk nem forgott veszélyben. Azért a figyelmeztetéseket szem előtt tartva bátran merem ajánlani a környéket bárki számára. A La Rambla Imre számára nem tartogatott sok élményt, így gyorsan a végére értünk, megnéztük a kikötőt és indultunk is vissza a város belsejébe, hiszen este fél 7-től edzés várt ránk.
Kis késéssel meg is érkeztünk a helyszínre, de ez itt mindennapos, mondhatni senkit nem érdekel, mennyit késel (erre még később vissza fogunk térni). A kis terembe már grúz barátunkkal, Androval és családjával együtt léptünk be. Andro volt rajtunk kívül a nemzetközi résztvevők másik része, tavaly és azelőtt poznańi barátaink látogattak el velem egyetemben Barcelonába. Az edzés remekül sikerült, segítőink, Albert, Carlos és Raul is jó tanárok, remek emberek. Számomra jó volt a szabályok emlékeit feleleveníteni, Imrének és Andronak pedig az első lépéseket megtenni. A kissé elnyúló edzés után még azért elmentünk vacsorázni egy remek hamburgerezőbe, majd a jól megérdemelt alvás következett.

Meccsnap

A szombat kicsit ingerülten indult, de ez rendjén is van meccsnapon, azonban egy gyors kávé és egy-két Croissant el is oszlatta a felhőket. A helyszín roppant közel volt hozzánk, egy saroknyira, azaz maximum 150 métert kellett mennünk. A Joan Miró park igen szép látványt nyújt, minden tekintetben ideális helyszíne a ránk váró versenynek. Kilenc óra után kevéssel érkeztünk meg, és a parknak ezen része egy felbolydult méhkashoz hasonlított, a gombfocisok izgatottan jártak-keltek az asztalok között, érezhető volt a verseny fontossága. És az is, hogy mennyire komolyan veszik a rendezvényt. Az előkészületek után, nagyjából 10 órakor el is startolhatott a küzdelemsorozat. Imre bátyánk a Copa Federacio elnevezésű versenyen szerepelt, míg én a Lliga de Campions mezőnyében kaptam helyet. Utóbbi egy kicsit erősebb verseny volt, mint társa, hiszen itt a katalán szabályok szerint játszók legjobbjai mérhették össze erejüket, ami alól csak grúz barátunk, Andro és jómagam voltunk a kivétel.
A verseny maga remek hangulatban zajlott, a húszperces meccsek izgalmakban bővelkedtek, és ahogy haladtunk előre, egyre kiélezettebb küzdelmeket láthattunk. Ebédidőre kialakult az alapszakasz végeredménye is, az én szereplésem a vártnak megfelelően alakult, azaz a hétfős csoport ötödik helyén végeztem, így a rájátszást az alsóházban folytathattam, ahol cseppet sem volt könnyebb a helyzetem. Természetesen a tanulás volt az elsődleges cél, de azért jól jött volna egy kis siker is, így jövőre mindenképpen felkészültebben kell menni.
Horváth Imre szereplése külön beszámolót érdemelne, de sem időnk, sem pedig helyünk nincs arra, hogy kisregényben foglaljuk össze a nagyszerű menetelés minden apró részletét, így nagyvonalakban számolunk be róla.
Kezdhetjük azzal, hogy a (néha túlságosan is) megfontolt játékáról híres Imre, apró lépésekkel küzdötte fel magát a csoportbeli második helyéig, ami azt jelentette a számára, hogy a Copa Federacio felsőházában folytathatta a rájátszást. Még az is belefért a játékába, amit a sokat látott gombfocisok még eddig sohasem tapasztaltak, azaz egy Imre által végrehajtott pattintást követően a felpörgő labda egy légy (!!!) hátán irányt váltva olyan szerencsétlenül pattant vissza Imre térfelére, hogy ellenfele lövésre szánta el magát, amiből gól is született. Az egyetlen, azon a meccsen. A továbbiakban aztán egészen az elődöntőig menetelt. De nem is akárhogyan. Ott aztán nevesebb ellenfele hosszabbításban tudta csak kivívni a döntőben való szereplés jogát. Imre szereplése mindenképpen gratulációt érdemel.

Az ebéd utáni szűkös időben bemutatót tarthattunk az általunk preferált két játékból, így katalán barátaink bepillantást nyerhettek a szektorlabda és a brazilok 12 érintéses játékába. Nem sikeredett rosszra a bemutató, kíváncsian várjuk, hogy a jövőben mennyire sikerül megszerettetni a katalánokkal ezeket a szabályokat.

A délutáni órákban befutott a magyar konzulátus egyik alkalmazottja, Hornyák Veronika (aki rettenetesen kedves és önfeláldozó volt végig, amíg velünk foglalatoskodott) és az ottani kerületi önkormányzat kultúráért és sportért felelős osztályán dolgozó Javier, akik nagy csodálattal figyelték a küzdelmeket, közben megbeszéltünk mindent, amit csak lehetett. Csak úgy, mellékesen jegyzem meg, hogy sikerült olyan kapcsolatba kerülnünk a valenciai gombosokkal, hogy meghívást kaptunk hozzájuk jövő április végére, amikor is a legnagyobb versenyük lesz. A nap hátralévő részében a következő, nehéznek látszó napra készültünk fel, ami annyit jelentett, hogy vasárnap megbeszélés a katalán barátainkkal a nemzetközi vérkeringésbe történő csatlakozásukat illetően.

Komolyra sikeredett vasárnap

Nagyszerűen indult utolsó napunk a katalán fővárosban. Az előző napok fáradalmaival a lábunkban elindultunk a megbeszélés helyszínére, út közben „felszedtük” tolmácsunkat, Veronikát is, akivel séta közben átbeszéltünk minden olyan részletet, amire figyelni kell, és szem előtt kell tartani, hiszen a katalánok nemzetközi vérkeringésbe történő belépése a cél. Ezt pedig elő kell segíteni.

A megbeszélésen heten vettünk részt, ami ugyan jelenthetne rosszat, de ebben az esetben szerencsére ilyenről szó sem volt. Carlos, Raul, Enric és Albert foglalt helyet a piros sarokban, míg a tolmácsunk, Veronika, Imre és én a kékben. Egyértelműen barátságos meccsre készültünk, és mindkét fél megelégedettségére az is lett a végeredmény: a katalán gombfocisok egyöntetűen elfogadták a belépéshez szükséges teendőket és mi is partnerek leszünk a játékuk felhozatalának elősegítésében, azaz ha minden részletet letisztázunk, a legközelebbi nemzetközi versenyen – Európa-bajnokság 2017-ben Magyarországon – bemutathatják a játékukat egy nem hivatalos nemzetközi verseny keretein belül. Ha ez sikeres lesz, belépést nyerhet a játékuk a nemzetközi vérkeringésbe. Mindezt röpke három óra alatt sikerült is tető alá hozni, így indulhattunk a Camp Nou Experience névre keresztelt Barca főhadiszállás bejárására. Carlos barátunk volt olyan nagylelkű, hogy biztosított a részünkre pártolói bérleteket, amelyekkel ingyen léphettünk a szentélybe. Legutóbb öt óra is kevés volt bejárni a gránátvörös-kékek stadionját, erre most fele annyi idő állt rendelkezésre, és az elmúlt hat évben bőven akadtak ereklyék, amelyek gazdagították a vitrineket. Hatalmas élmény volt ismét belépni és bejárni a helyet. A múzeumi séta után utunk a Futballáriumba vezetett, amely a stadion szomszédságában található, a Benavent utca elején. A helyre belépve ámulatba ejtő környezetbe csöppentünk, amelytől még talán a mai napig sem tértünk magunkhoz

(A Futballáriumról szóló bővebb cikkünket itt találják meg: http://sectorball.hu/cseppnyi-magyarsag-camp-nou-labanal/).

A bárban derült ki számomra, hogy jövetben épp azon temető mellett jöttünk el, ahol Kubala sírja is található, és amit most sem sikerült megnéznem, hiszen mennünk kellett vissza a városba. Na, majd jövőre. A nap hátralévő egy részét olyan hely keresésével töltöttük, ahol nyugodtan megtekinthettük az est fénypontját, azaz a Celta Vigo FC Barcelona mérkőzést. Hát, mit is mondjak, nem ilyen búcsúra számítottam a kedvenc városomtól, de nem volt mit tenni. Másnap reggel ugyanis indultunk haza és az utat azzal töltöttük, hogy egymás és a saját vállunkat veregettük, hogy milyen jó is volt ez a három nap. Remek emberekkel találkoztunk, remek helyeken jártunk, remek versenyen szerepeltünk és sikerült tető alá hozni egy rakás kényes kérdést is. Egyszóval szuper hétvége volt!


2017.01.21.



előző hírek:következő hírek:

Még egyszer az NB I-ről
Hírek mindenhonnan
Új edzőterem
Becsengettek
Ismét Baranyába került a csapattrófea!

Cseppnyi magyarság a Camp Nou lábánál - Puskás Zoltán riportja
Barcelonában gombfociztunk! - Horváth Imre tudósítása
Sikeres gombfocizás Chilében - Puskás Zoltán tudósítása
Brazil korrektség - Horváth Imre írása
Mégis csak maradunk! - elnöki üdvözlő



Minden jog fenntartva: ...::: gombfoci.hu :::... | Design: PuSzaFi
Az oldal az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült!