Hozzáadás a Kedvencekhez


Szektor Újság


Tanítani voltam Brazíliában – 8. rész
Majdnem azt írtam, hogy egy kis pihenő következett, mivel kivettem egy hét „tanulmányi szabadságot”. Hol másutt, mint Sao Paulo-ban zárkózzék be az ember egy hétre a szobájába, ha a vizsgáira akar készülni. Azonban pihenésről, meg szabadságról volt legkevésbé szó.

Sajnálatos módon ezt a mostani brazíliai látogatást már nem lehetett tovább halogatni, mivel félő volt, hogy az eddig kiválóan felépített sportdiplomáciai terv pont az utolsó feladat előtt dől romjaiba. Mint azt megírtam, jól kalkuláltunk minden téren, és teljes siker koronázta az erőfeszítéseinket, vagyis jól tettem, hogy nem halogattam tovább az utazást. Azonban csakis úgy tudtam vizsgaidőszakban eljönni Magyarországról, ha a két egyetemen (végül utánaszámoltam) összesen 19 tantárgyból meglévő vizsgakötelezettségeinek időben, és eredményesen eleget teszek (mivel megismételt vizsgákra nincs idő). Ez a bravúr azonban csak okos szervezéssel volt lehetséges, mivel a vizsgák kezdetétől a brazíliai indulásig nem egész egy hónapom volt. Aki járt már egyetemen, az tudja, hogy egy vizsgafelkészülés egy tantárgyra nem egy napig tart, mint amennyi időm valójában maradt, ráadásul mindezt munka mellett.

Szerencsére van egy új rendszer az egyetemeken, miszerint egyes tantárgyakból (sajnos nem mindből) lehetőség van egy írásbeli házi dolgozat beadására (e-mail-en történő beküldésére a suliba), amely egy személyre szabott témakörből tudományos szintű tanulmány elkészítését jelenti. Amolyan mini-szakdolgozatfélét, úgy 5 – 15 oldal terjedelemben, ahogy épp előírják. Ha a tanár szerint a dolgozat megütötte minimálisan elfogadható színvonalat, akkor egy jegyet ajánl meg a hallgatónak, aki azt vagy elfogadja, vagy jelentkezik szóbeli vizsgára javítani. Ugyanez a sors vár az elégtelen színvonalú dolgozat készítőjére is.

Ezt a lehetőséget használtam fel időnyerésre, oly módon, hogy azokból a tantárgyakból, amelyekből nem volt ilyen írásbeli lehetőség, mind levizsgáztam, a házi dolgozatokat meg úgy terveztem, hogy Brazíliában készítem el esténként, apránként megírva. Egyedül így láttam esélyt az összes vizsgám letételére.

Az első kör sikerült, az összes többi vizsgát abszolváltam (bár a jegyekkel már nem voltam elégedett). Jöhettek a házi dolgozatok, összesen 8 darab, ja meg Pécsett a jogon, a diplomadolgozat, a maga 50 oldalnyi elemző tanulmányával. Mindjárt az első akadály Rio-ban keletkezett, ahol a szálloda halljában, csak a nagy ricsajban lehetett volna Interneten reggel, vagy este dolgoznom, méghozzá méregdrágán, ezért erről a lehetőségről lemondtam. Sajnos az Internet nélkülözhetetlen volt, mivel a tanulmányokhoz kutatási anyagokat kellett gyűjteni. Magyar könyvtárba meg nyilván nem mehettem, ezért az Internet maradt az egyetlen kutatási forrás.

A sao paulo-i első napok sem nagyon voltak ilyesmire alkalmasak, annyi tennivalóm volt, miközben igen gyorsan múlt az idő. Egyszer csak azt vettem észre, hogy be vagyok kerítve. Nincs tovább! Mindent félbe kellett hagynom, és közölnöm megrökönyödött arcú vendéglátóimmal, hogy mostantól pár napig éjjel-nappal tanulás következik. Először nem hitték el, különösen az éjjelt, de aztán látták, hogy nem viccelek, és tiszteletben tartva a kérésemet, lemondták az erre az időszakra tervezett találkozókat, illetve a kedveskedésnek szánt szabadidős programokat.

Közben azért kisebb-nagyobb dolgokat elintéztem, például Sao Paulo-ban is elindítottam a pályakészítés előkészítését, anyagbeszerzését, de egy valamin fennakadtam, egy sporttársam kérésén. Úgy szólt a kérés, hogy hozzak neki Brazíliából egy darab argentin díszítésű, és a 12 érintéses játékhoz való bábút. Amikor ezt a kérésemet előadtam házigazdámnak nagyon nem volt boldog.

Először is jelezte, hogy akkor valamelyik délutánt erre a kérésemre szánjuk, mert hogy a 21 milliós metropoliszban (100 x 100 kilométeres területről van szó) nem egyszerű a közlekedés, a műhely meg nem a szomszédban van. A csapatrendelést (mert hogy ő azt hitte, rosszul fejeztem ki magam angolul, és nem egy darab bábúért utazunk oda, a gombfocikészítőhöz egy órát, meg vissza, miközben a helyszínen a gombról részletes rajzot kérnek tőlem elkészíteni, másképp nem is vesznek fel rendelés, az utólagos reklamációk elkerülése végett) személyesen kell elvégezni, ami szintén eltart egy darabig. Aztán amiatt is aggályoskodott, miszerint köztudomásúlag legkevesebb egy hónapra vesznek fel rendelést, nekünk meg nincs ennyi időnk. Amikor viszont jeleztem, hogy esetleg elég volna egy gomb is, akkor végkép értetlenül nézett rám. Egy gombért utaznánk át a várost, aztán, ha netán soron kívül elvállalnák is, akkor még egyszer oda, meg vissza? Ez nagyon nem ment a fejébe, nemkülönben az, hogy mit kezd az illető egy darab játékossal.

A legnagyobb probléma azonban ezután következett. Véletlenül szóba került Pákai György neve, aki marosvásárhelyi játékosként tiszavasvári színekben versenyez. Rá is kérdeztek, hogy ugye az a román fiú? Ekkor finoman jeleztem nekik, hogy az erdélyi magyarok nagyon nem szeretik, ha lerománozzák őket. Házigazdám erre – annak jeleként, hogy megértette a problémát – azt találta mondani, hogy ők meg az argentinokat utálják annyira, hogy: és mondott rá egy példát, amikor a brazil a brazilt úgy sérti meg a legjobban, ha leargentinozza. Ekkor értettem meg, hogy önérzetes házigazdámtól az ellenség elkészítését kérni, abból a célból, hogy az kedves ajándék legyen, több mint arcátlanság. Na de mit mondok otthon a sporttársamnak, aki majd meghal egy ilyen eredeti dél-amerikai emlékért? Talán, ha olvassa ezeket a sorokat, akkor nem fog megorrolni rám, azokkal a sporttársaimmal együtt, aki azt hitték naivul, hogy itt csak lógatom a lábam, és még talán hálás is vagyok, hogy mindenféle apró-cseprő kéréseiknek maradéktalanul eleget teszek. Sajnos nem értik, hogy ami tényleg apróságnak tűnik, és igazán elvárható volna annak elintézése, az elveszi az időt a sportágszintű fontosságú feladatoktól.

Ugyanis, ha a kötelező dolgaim elintése után is maradna időm, akkor a 12 érintéses szabályokat kellene tanulnom (annak taktikájával együtt), illetve őket tanítanom a szektorlabda szabályokra. Viszont feltalálták már a postát, amelyen az Internetes lelevelezés, meg a szükséges pénz átutalása után megoldhatóak volnának a csapat csereberék, mezajándékozások, labda, csapat-beszerzések, stb. Talán jobb, ha azért haragudnak meg rám, mert semmi ilyesmit sem vállalok a jövőben, mint azért, mert elvállalok valamit, amit aztán nem tudok teljesíteni, esetleg mégis, csak túl nagy áron (és itt nem a pénzre gondoltam).

Visszatérve a tanulásra, sikerrel vettem az írásbelik elkészítésének feladatát is, mi több bevállaltam egy sportszociológiai előadást az egyetemi TDK-n, (amely a majdani doktori disszertációm témája lesz), amelynek előzetes rezüméjét szintén most, kint, Brazíliában kellett elkészíteni. Ez azonban még mind semmi ahhoz képest, hogy emellett, a feszített tempójú tanulás mellett 3 nap alatt elkészítettem az 50 oldal terjedelmű sportjog diplomadolgozatomat, ami azt hiszem, kiválóan sikerült. Ezek után elégedetten mondhattam igent házigazdám kérésének, miszerint edzeni kellene a hétvégi versenyre. Irány hát a földszinti játékterem, ahol a jó játék után az italhűtőgép mellett az udvari úszómedencét is igénybe vettem frissítésül.


2010.02.02.



előző hírek:következő hírek:

Ismét Baranyába került a csapattrófea!
Tegnap folytatódtak a tárgyalások
Tápiószentmártonban gyülekeznek a sportújságírók
MALSZ – MSzSz elnökségi találkozó
A Tiszavasvári SE az NB II. bajnoka!

Tanítani voltam Brazíliában – 9. rész
Tanítani voltam Brazíliában – 10. rész
Romániában is készülnek az EB-re
Horváth Imre még a legyet is röptében… - Puskás Zoltán tudósítása
Cseppnyi magyarság a Camp Nou lábánál - Puskás Zoltán riportja



Minden jog fenntartva: ...::: gombfoci.hu :::... | Design: PuSzaFi
Az oldal az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült!