Hozzáadás a Kedvencekhez


Szektor Újság


Tanítani voltam Brazíliában – 6. rész
2010. január 22-e fontos dátum a szektorlabda sportág életében. Gazdagodtunk egy új szervezettel, Brazíliával! Ezen a napon történt meg ugyanis a brazil szövetség hivatalos belépése a Nemzetközi Szektorlabda Szövetségbe. Már eddig is jöttek brazilok a nemzetközi eseményeinkre, de mostantól ezt teljes jogú tagként teszik.

De nem csupán beléptek, hanem egyúttal jelezték is, hogy a velük kiváló kapcsolatokat ápoló japánokat (akik az ő tanítványaik) szintén behívják a világszövetségbe. Brazília csatlakozásával most egy újabb földrészről lett tagszervezete az ISBF-nek (vagyis nemzetközi szövetségünknek), amely ezáltal közel került az AGFIS (vagyis a nemzetközi sportszövetségek szövetsége) tagsága követelményeinek teljesítéséhez. Ezen keresztül pedig a szektorlabda is közel kerül ahhoz, hogy a világjátékok műsorára kerüljön.

Azonban ez még nem minden. Eldőlt, hogy Brazília lesz a következő világbajnokság házigazdája. Az időpont 2012. április 25- május 1-ig. A helyszín érdekesen lett kiválasztva. Az első 4 nap Rio de Janeiro-ban lesz, a többi Sao Paulo-ban. Mindkét helyszínen, 2-2 napon át pedig turista nevezetességekkel fognak ismerkedni a versenyzők, méghozzá a vendéglátók költségén. A versenyen két szakág lesz. Az egyik a szektorlabda, amit itt szektorball (sectorball) néven ismernek, a másik pedig a brazil eredetű 12 érintéses játék. A vb ez utóbbi szakága Sao Paulo-ban, míg a szektorlabda Rio-ban kerül megrendezésre, a szokásos kategóriákban. Az anyagiak tekintetében is jó üzletet sikerült kötnie az ISBF-nek a brazil szövetséggel, mivel bizonyos kedvezmények fejében a brazil rendezők állják - a már említett szabadidős kiadások mellett - a versenyzők szállását, és ellátását is. Tehát a világ minden pontjáról érkező résztvevő csapatoknak csakis az útiköltség lesz a gondja.

De még ez sem minden. Arról is döntés született, hogy visszaáll a sportágban a 4-4 éves ciklus. Vagyis négyévenként lesz Európa-bajnokság, és négyévenként világbajnokság. Ennek értelmében az idei pécsi Eb-t 2014-ben követi a legközelebbi Európa-bajnokság, míg 2016-ban - a nem végleges elképzelések szerint – az olimpia idején ismét Rio-ban gyűlnének össze a sportág legjobbjai. Méghozzá reményeink szerint az olimpia házigazdájának jogán kiválasztódva. Magyarul, még talán az olimpiai bemutatósportág titulus sem kizárt! Ehhez a brazil vezetés már meg is tette az első lépéseket. Majd meglátjuk, hogy milyen eredménnyel. Ha ez nekik nem sikerülne, akkor meg kell várnunk, hogy Budapesten is rendezzenek olimpiát, ha azt akarjuk, hogy a gombfoci olimpiai sportág legyen. Márpedig nekem ez az első számú célom, de azért ennek megvalósulásáig is van elég közbülső, megvalósítandó cél, amely előre viheti sportág nemzetközi megítélését.

Addig is, amíg a brazilok szervezik a 2012-es vb-t, illetve körbeudvarolják a Brazil Olimpiai Bizottságot, ki szeretnék használni a 2014-es futball-világbajnokság kínálta reklámlehetőségeket, és a vb idején egy meghívásos világkupát rendeznének, kis létszámmal, de annál nagyobb felhajtással. Ezért aztán legjobbjaink jobb, ha nem jegyet, hanem bérletet vesznek ebbe a varázslatos országba.

Az ISBF és a brazil konföderáció közötti hivatalos tárgyalások helyi idő szerint 16 órakor kezdődtek a sao paulo-i szövetség irodájában, amely az itteni „sportok házában” van a többi sportszövetségével együtt, egy állami épületben. Mai tárgyalásaink során sok mindenről esett még szó. Például a problémákról is. A pénzt most hagyjuk, mert – ahogy szoktuk mondani – az a legkevesebb. Bár, ha a brazil olimpia szervezői bólintanak egy brazil eredetű sportág hazai bemutatkozására, akkor ez a költség csupán egy légypiszok az olimpia költségvetésében. Farah elnök hosszasan beszélt a szövetség belső struktúrájáról, és arról is, hogy a túl sok apró-cseprő gond miatt megválni terveznek az egyérintős, illetve a háromérintős szabályt játszó alszövetségektől (itt tudtam meg, hogy Marfa, akivel a Cukorsüveg hegyre kirándultam, nem más, mint az egyérintősök elnöke, illetve ezáltal az össz-brazil szövetségnek az egyérintősöket képviselő alelnöke). S ha ez a terv megvalósul, akkor a konföderáció csak a 12 érintéses játékkal, valamint a szektorlabdával kíván foglalkozni.

Elhangzott még az is, hogy a 12 érintéses játék művelése okán nem csupán a japánokkal vannak kapcsolatban, hanem uruguayi, és USA-beli játékosokkal is, akik szintén eljönni készülnek a mundialra. Szintén szoros barátságot ápolnak a katalánokkal, akikkel mi 2006-ben látványosan összerúgtuk a port. Vagyis egész jó kis létszán várható 2012-ben! Megfordult a fejemben (de egyelőre még nem jeleztem vendéglátóimnak – mindent a maga idejében), hogy sokkal hatásosabb lenne, ha a két hivatalos kategória létét a brazilok közölnék a csökönyös gondolkodású katalánokkal, hátha ott is rugalmasabb gondolkodású emberek alkotják a vezetés a korábbihoz képest.

A nagy fontosságú megbeszélés precizitást igényelt, ezért most először volt tolmács a segítségemre ittlétem során, aki igazán professzionálisan látta el feladatát. Nem is csoda, hisz korábban a sao paulo-i Magyar Konzulátus hivatalos tolmácsa volt. De mivel heten voltunk összesen a sao paulo-i szövetség irodájában, ezért óhatatlanul néha keresztbe is beszéltünk egymással, angolul is. Persze csak az egyszerűbb dolgokat.

Szó esett még a szektorlabda pályák készítéséről, melynek sao paulo-i helyszínét már ki is választották. A munkálatokra a jövő héten kerül majd sor, az egyik itteni gombfoci szaküzlet műhelyében. A szabályfordítás is napirendre került, amit a jelenlévő tolmács vállalt el. Vendéglátóim szerint ahhoz képest, hogy ez a sportág messze nincs Brazíliában az olimpiai sportágak rangján elismerve, elég nagy híre van a látogatásomnak. Ezt igen jó volt hallani (na persze nem elsősorban magam miatt, hanem azért, hogy a szektorlabda sportág vezetőjének látogatása hírértékű esemény Brazíliában). Az országos nézettségű tv-csatorna riportja még leadásra sem került, de egy – Sao Paulo államtól északabbra lévő másik állam – újságja már be is számolt itt tartózkodásomról. Az ottani gombfocikedvelők telefonáltak be ezzel a hírrel a szövetségbe.

A találkozó közel három órát tartott, melynek végén a nagy ölelkezés jelezte, hogy mindkét fél elégedett az eredménnyel. Mi több, még a jelen sem lévő rióiak is, akik arra kértek, hogy, ha már egyedül nem rendezhetnek vb-t, akkor legalább közös házigazdák lehessenek a sao pauloiakkal. Nos, ez is megoldódott.

Már csak az esti vacsora maradt hátra idős pártfogoltamnál, Károly bácsinál, aki ezúttal vendéglátómat kívánta vendégül látni egy magyaros gulyással. Bevallom, én egy kissé tartottam ettől a gulyástól, magyar zöldségek, és főleg magyar paprika híján. Aggályaim nem is voltak alaptalanok. A gulyás nem leves volt, hanem valami pörköltféle (bár jóízű), viszont a ritka vendégek tiszteletére magyar pezsgőt, és magyar borokat bontott, melyek kifogástalanok voltak. Az előétel is ízlett, ami szintén valami brazilos dolog volt, így aztán magyar italok, illetve brazil ételek alkották a vacsorát.




2010.01.24.



előző hírek:következő hírek:

MALSZ – MSzSz elnökségi találkozó
A Tiszavasvári SE az NB II. bajnoka!
Karácsony László kitüntetése
Frissek
Hasonló cipőben

Tanítani voltam Brazíliában – 7. rész
Tanítani voltam Brazíliában – 8. rész
Tanítani voltam Brazíliában – 9. rész
Tanítani voltam Brazíliában – 10. rész
Romániában is készülnek az EB-re



Minden jog fenntartva: ...::: gombfoci.hu :::... | Design: PuSzaFi
Az oldal az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült!