Hozzáadás a Kedvencekhez


Szektor Újság


Tanítani voltam Brazíliában - 5. rész
Sao Paulo felé zötykölődve az úton átgondoltam a még elintézendő dolgaimat. Ezek között szerepeltek – csak úgy nagyvonalakban felsorolva – az otthoni napi szokásos ügyek innen való intézése, valamint a sportdiplomáciai feladatokon túl a sporttörténeti, sportszociológiai kutatások folytatása, továbbá a rio-i tanítás megismétlése. A magán jellegű tennivalóim közül viszont kiemelkedett az összeszedett plusz klók leadása, illetve a fizikai állapotom alapos feljavítása, mivel már két hónapja nem edzettem, amitől mélypontra csúszott a munkabírásom.

Azonban még ezeknél is fontosabb volt, hogy eleget tegyek a tanulmányaimmal kapcsolatos kötelezettségeim is. A két egyetemen összesen 18 vizsga várt rám, valamint egy szakdolgozat megírása, illetve egy államvizsgára való felkészülés, amikre összesen egy hónapom volt. Az az egyetlen szerencsém, hogy az egyébként teljesíthetetlen mennyiségű tanulnivaló, illetve szóbeli vizsga mellett lehetőség van néhány tantárgyból egy-egy megadott témakörből írásos dolgozatot otthon elkészíteni, amelyek nagyobb terjedelműek, és felölelik a féléves tananyagot. Ezeket átolvasva a tanárok jegyeket ajánlhatnak meg a hallgatóknak, amelyet, ha nem fogadok el, akkor mehetek szóbelizni. Nos, a két egyetemen nyolc ilyen tantárgyat gyűjtöttem össze, s a beküldendő anyagok elkészítését úgy csoportosítottam, hogy azok a brazíliai tartózkodásom idejére essenek (hisz e-mail-t innen is lehet küldeni), míg a szóbeli vizsgáimat mind le kellett tennem az elutazásomig.

A szóbelik szerencsére, ha nem is megszokott mosolygós jegyekkel, de sikerültek. Most pedig a házi dolgozatokra kellett időt találnom. Már Rio-ban szerettem volna tanulni, de ott még kialudni sem tudtam magam, nem hogy időt szentelni a anyagok elkészítésére. Ezért hát maradt Sao Paulo, és a szoros határidő. Elmondva mindezt a programomat szervező házigazdámnak, a brazil konföderáció egykori elnökének, De Franco úrnak, jelezte, hogy megértette a problémát.

Hétfőn meg kellett tekintenem a felesége és a fia munkahelyét, ahol úgy szervezték, hogy ottlétem alatt legyen Internet hozzáférésem. Így legalább a leveleimet megválaszolhattam. Ahhoz, hogy időben a városszéli munkahelyre érjünk, 8-ra volt tervezve az indulás. Viszont a rendszeres futóedzések megkezdését sem akartam tovább halogatni (mert akkor újra és újra közbejön valami, ami miatt nem futok, és az elhízottságom kezdett előbb érezhetővé, majd láthatóvá válni). Ezért aztán 6-kor mentem ki a közeli arborétumba futni egyet. Már az első edzés után másképp éreztem magam.

Délután a házigazdám klubjának edzésére voltam hivatalos, amely jó alkalom volt a 12 érintéses játék szabályainak tökéletesítésére. Ebből aztán lett egy kis gond, mert két esetben is eltérő szabályokat közöltek velem azonos szituációban az egyébként egytől egyik nagyon barátságos edzőtársak. Az edzésre nem kellett sokat utaznom, az a lakhelyemül szolgáló családi ház földszintjén, egy játékteremnek kialakított teremben volt megtartva, ahol 4 pálya volt felállítva. A bárpulton szendvicsek és üdítők sorakoztak, a polcokon meg legalább 50 üveg Whiskit számoltam össze, egyéb italokról nem beszélve, amelyeket dobozokban tároltak.

Velem együtt hatan gyűltünk össze. A magam részéről egy kísérleti csapatot teszteltem, ami szerintem nagy lehetőségeket rejt magában, de még tökéletesíteni kell. Ebben az állapotában azonban nem volt alkalmas arra, hogy felvegyem a harcot az ellenfeleimmel, amiből következően mind megvertek. Különösen a lövés nem ment, hisz most próbáltam őket ki először, ezért a játék végén, amikor nagy elemzésbe kezdtek, kihasználtam a lehetőséget, és lövő edzést tartottam, ahol egész jól belőttem magam. Bizonyos helyzetekből 50% fölé emelkedett a lövéseimből elért gólok aránya.

Már alig vártam, hogy másnap, kedden délután házigazdámmal kettesben folytassuk az edzést. Azonban csalódnom kellett. Egy másik labdával játszottunk, amely nekem könnyebbnek tűnt, azért még így is csak 4-3-ra kaptam ki. Ekkor pálcát változtattam, amellyel viszont ügyesebb voltam a mezőnyjátékban. Hamar beláttam, hogy a viszonylag egyszerűnek tűnő játékban nem lesz egyszerű összeegyeztetni a jó labdavezetési képességű, illetve a jó kapura lövő tulajdonságokat egy csapatban, és mindehhez megtalálni a megfelelő pálcákat.

A rossz játékom miatt büntetésből ismét részt kellett vennem egy svédasztalos vacsorán, amelyet a család olaszországi vendégei tiszteletére, búcsúzóul rendeztek, ahol szinte bujkáltam az evés elől. Már délben is együtt ebédeltünk (így alig tudtam a reggeli futás és az ebéd között dolgozni), méghozzá tőlem egy utcával arréb, a házigazdám anyósánál, aki nam csupán olasz származású, de még ma is szigorúan tartja olaszságát, ami nem csak a társalgás nyelvéven mutatkozott meg, hanem az étkezési szokásokban is.

Könnyű újborral melegítettünk, és ringli halat ettünk kaparival, illetve sajttal előételnek. Az előételek sorát további két, számomra ismeretlen halfajtával folytattuk, amelyek számomra eddig ismeretlen – s, ha lehet ilyet mondani – intelligens ízeket varázsoltak a számba. A halakhoz dinnyét ettünk, ami, bár egy magyarnak elsőre bizarrnak tűnik, de jól harmonizált a halakkal. Közben a sós halakat habzó vörösborral öblögettük. Az ételt – a vendégek iránti tiszteletből - maga a mama főzte, de természetesen a felszolgáló nő hozta ki. Ezek után jött minden olasz étkezések lelke a pásztá (vagyis valamilyen tésztaféle), amely ezúttal hihetetlenül finom lazannya (csak így magyarosan kiejtve) képében öltött testet. Amikor pedig már kidőltünk, akkor még mindig hátra volt a húsétel, amit kötelező volt megkóstolni. Csak úgy omlott az ember szájában. Még le sem nyeltük az utolsó falatokat, illetve alig fejeztük be a folyamatos kínálás elhárítását, amikor megjelent a desszert is. Ebből is kötelező volt enni.

Ezek után talán már érthetőbb, miért volt büntetés pár órával később egy svédasztalos vacsora. Ezért aztán nyugodtan kijelenthetem, hogy sportvezetőnek lenni nem csak veszélyes üzem, hanem roppant egészségtelen dolog. Engem itt szinte királyi bánásmódban részesítettek, de aki most mosolyog, az higgye el, hogy királynak lenni sem könnyű, és egyáltalán nem mindig szórakoztató dolog. Különösen az én estemben, aki anyagi helyzetemet tekintve egyszerű magyar átlagember vagyok, miközben egy idegen országban a felső tízezer életét kell élnem, megfelelve minden ezzel járó követelménynek, elvárásnak. S ha hibázok, akkor az egész sportágat éri szégyen, ezért roppantul figyelmesnek kell lennem minden téren, ami borzasztóan fárasztó. De hát én akartam, ezért ne panaszkodjak.

Szerdán csoda történt! Nem kellett sehová rohannom, és éjfélre végre majdnem utolértem magam a legfontosabb szövetségi napi teendők terén, illetve leírhattam a címszavakból készült vázlat szintjén lévő tudósításomat. Kérésemre a csütörtök is így telt, de a péntek nagy találkozót tartogat. Tizenhárom órakor lesz a hivatalos megbeszélés az ISBF, illetve a brazil szövetség között, ahol a sportág sorsára nézve meghatározóan fontos napirendi pontok vannak betervezve. Az itt elhangzó minden szónak óriási jelentősége van, ezért (először ittlétem alatt) egy profi portugál – magyar tolmács is segíti majd a munkánkat. Remélem, ezúttal nem nekem kell majd a tiszteletdíját kifizetnem, mint legutóbb, amikor a munkaebéd végén udvariasan elköszöntünk vendéglátóimtól, s kettesben maradtam a tolmáccsal, akiről elfeledkeztek (!?) felkérői. Nem akartam, hogy a sportág szégyenben maradjon, így hát kifizettem a tiszteletdíjat, ami nem volt kevés. De hát ne legyek előre rosszmájú, most bizonyára nem így lesz.


2010.01.22.



előző hírek:következő hírek:

A Tiszavasvári SE az NB II. bajnoka!
Karácsony László kitüntetése
Frissek
Hasonló cipőben
Nagy a készülődés Zsombón

Tanítani voltam Brazíliában – 6. rész
Tanítani voltam Brazíliában – 7. rész
Tanítani voltam Brazíliában – 8. rész
Tanítani voltam Brazíliában – 9. rész
Tanítani voltam Brazíliában – 10. rész



Minden jog fenntartva: ...::: gombfoci.hu :::... | Design: PuSzaFi
Az oldal az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült!