center
Hozzáadás a Kedvencekhez


Szektor Újság


Kialakult a 12 érintéses válogatott keret - Horváth Imre tudósítása
Szombaton, vagyis július 14-én befejeződtek a brazil eredetű gombfociban, hivatalos nevén a 12 (labda)érintéses asztali labdarúgásban a novemberi portugáliai világbajnokságon induló magyar válogatott csapatba jutásért folytatott kvalifikációs versenyek. Az MTK IX. ker. Viola u. 7 szám alatti edzőtermében lebonyolított utolsó fordulót a házigazda csapat vezetője, Horváth Imre nyerte, megelőzve Koczor Jánost, a szombathelyi Vasi GE legjobbját, valamit ifj. Farkas Gábort, aki a Tiszavasvári SE csapatát képviselte. Külön dicséretet érdemel id. Farkas Gábor, aki 81. életévét taposva, súlyos betegsége után felépülve a 4. helyen végzett!

A Magyar Szektorlabda Szövetség vezetésének döntése értelmében az elmúlt hónapokban 5 kvalifikációs verseny megrendezésére került sor, melyek közül az utolsót a hétvégén rendezték meg. Az ötös sorozatból a legjobb négy eredmény számított. Egy verseny megnyeréséért 21 pont járt, a második 18, a harmadik 16 pontot kapott. A további helyezettek 14, 12, 10, 8, 6, 4, illetve 2 pontot kaptak. Az egyes versenyeken szerzett pontokat összeadták és a nyolc legtöbb pontot szerző versenyző vált válogatottá. Az alább olvasható tabellában zárójelbe az öt közül a legrosszabb (a pontszámításba nem hozzáadott) eredményt tettük.

A válogatott keret összesen 8 főből áll. A világbajnokságon egyszerre 4 asztalon játszik a két csapat, vagyis egy mérkőzésen 4 versenyzőnk áll majd asztalhoz. Őket kell majd minden mérkőzés előtt Kiss Levente szövetségi kapitánynak kiválasztania. Közben persze ő maga is játszik, ami azért nem csoda, mert a válogatókon neki sikerült a legtöbb pontot megszereznie. Ez a 8 fő indul kiemeltként Magyarország színeiben az egyéniben is, másoknak előselejtezőkön kell részt venniük, hogy a kiemeltekkel játszhassanak. A világbajnokság előkészületeiről, körülményeiről később bőséges információval fogunk szolgálni.

A most befejeződött ötös versenysorozatról annyit érdemes megjegyezni, hogy nagy csatát hozott. Jellemző, hogy a tavaly októberi Európa-bajnokság ezüstérmese csupán a 8. helyen tudta magát kvalifikálni, míg az Európa-bajnok Szathmáry Károly be sem került a válogatott keretbe. Üdítő színfolt Koczor felbukkanása, aki szinte a semmiből verekedte be magát a keretbe. Persze, ezen csupán a laikusok lepődnek meg, hisz a népszerű Janika a VB címvédője szektorlabdában, ahol most is szintén válogatott kerettag. Rajta kívül ezt a nem mindennapi teljesítményt, hogy mindkét szakágban válogatott, csupán ifj. Farkas Gábor és Horváth Imre mondhatja el magáról.

Lássuk tehát a VB-kvalifikáció végeredményét!

1. Kiss Levente: 16 - 21 - 21 - 16 = 74
2. Nagy Lajos: 18 - 12 -18 -21 = 69
3. Puskás Zoltán: 21 -16 -10 -18 = 65
4. Puskás László: 14 -18 -14 -14 = 60
5. Horváth Imre: 12 - 10 - (4) - 10 - 21 = 53
6. ifj. Farkas Gábor: (2) - 14 - 16 - 6 - 16 = 52
7. Koczor János: 8 - 4 - (0) - 12 - 18 = 42
8. Kovács Nándor: 10 - 6 - 8 - 4 = 28
----------------------------------------------------------------------------------------- válogatott keret
9. Farkas Gábor: (0) - 0 - 12 - 0 - 14 = 26
10. Szathmáry Károly: 6 - 8 - 0 - 8 = 22
11. Bodó Attila: (0) - 2 - 2 - 0 - 10 = 14
12. Pocsay Sándor: 0 - 0 - 6 - 0 = 6
13. Matkó Péter: 4 - 0 - 0 - 0 = 4
14. Lukács László: 0 - 0 - 0 - 2 = 2


2018.07.15.



előző hírek:következő hírek:

Pákai cipelhette haza a trófeát - Horváth Imre tudósítása a Tesi Kupáról
Új gombfoci klub alakult - Horváth Imre felhívása jelentkezésre
Gabi bácsi 80! - Horváth Imre - Horváth Imre kalapemelése
Tájékoztató a mai MALSZ közgyűlésről - Horváth Imre tudósítása
A szektorlabda kvalifikáció állása - ifj. Farkas Gábor számítása alapján



Minden jog fenntartva: ...::: gombfoci.hu :::... | Design: PuSzaFi
A Magyar Szektorlabda Szövetség támogatója a Nemzeti Együttműködési Alap