Hozzáadás a Kedvencekhez


Régi hírek, meg nem írt történetek


A stockholmi meghívás


Georges, a magyar származású 60 körüli gombozó, sok országban élt már, de végül Stokholmban találta meg a nyugalmát. A gombfoci változatlanul a szíve csücske volt és országa képviseletében részt is vett 1994-ben az EurOpen-en, felségével együtt. Látva, hogy Magyarországon a semmiből egész szépen működő szövetséget sikerült felépíteni, meghívta hát 1996-ban, az akkori magyar elnököt tapasztalatcserére, na meg egy két sportágnépszerűsítő előadásra. A meghívás úgy szólt, hogy a stockholmi tartózkodás költségeit állja a meghívó, a többi költség a meghívotté. Elég húzós feltételek egy állami támogatást alig-alig látott, önerőből működő szövetségnek. Viszont magyar érdek is egy külföldi bemutató, hiszen ki mástól lehet elvárni a játék nemzetközi elterjesztéséért hozott áldozatokat, mint attól az országtól, ahol a játék született. Ha már az állami sportvezetés nem ismerte fel a kötelességét az egyetlen magyar eredetű sportággal kapcsolatban, gombozóink azonban tudatában voltak felelősségüknek. Elfogadták a meghívást és Horváth Imre vezetésével (szó szerint értendő) nekivégtak a több mint 2000 km-es útnak autóval, hiszen repülőjegyre nem futotta. Imre magával hívta klubtársát, Győzőt, a volt ifjúsági magyar bajnokot bemutató partnernek, akinek barátnője volt a hivatalos tolmács.

Az első pihenő Pozsonyban volt, ahol a Magyar Gimnáziumban Imre edzést tartott a 96-os VB-re készülő szlovák csapatnak, majd tárgyalásai végén elfogadta a gimnázium igazgatóhelyettesének privát meghívását egy vacsorára és a vendégszobában történő éjszakázásra.

Másnap, a svédországi Malmőig vezetett az útjuk, ahol egy régi gombfocis ismerősnél éjszakáztak. A kolumbiai származású Lombo magyarországi tanulmányai során ismerkedett meg a gombfocival és amikor magyar feleségével való svédországi letelepedése után egyszer Budapestre látogatott, nem mulasztott el beszerezni egy igazi versenypályát. Hát innen az ismeretség Imrével, aki szorgalmasan gyűjti a külföldi kapcsolatokat a játék világméretű elterjesztéséhez. Vacsora után Győzőék a fárasztó út után aludi, Imre egy meccset játszani, majd beszélgetni ment. Lombo egyszer csak egy kis zacskó tartalmát nyújtotta Imre felé. Szereted a mogyorót? Ahogy kérdezte, túl hamiskásan nézett ahhoz, hogy Imre félálomban is gyanút ne fogjon, de azért megette, mint aki mit sem sejt. Ez a mogyoró ugyanis kicsit “szörös” volt és egy lefejezett hangyára emlékeztetett. Nem, tévedett. Lombo elmesélte, hogy ez a kolumbiaiak kedvenc csemegéje, az óriáshangya. Az indiánok betükrözik a napfényt a hatalmas bolyok bejáratába, ahonnan erre kirohannak a hangyák, ők meg megeszik őket. Különösen nászéjszaka előtt “kígyóznak a sorok” a hangyabolyok elött ugyanis állítólag jobb formába hozza az ifjú férjeket ez az eledel. Mivel egyáltalán nem volt gusztustalan és rosszízű sem, Imre már csak azért is evett még egyet ebből a már természetesen nem élő, megpörkölt hangyából.

A következő nap irány Stockholm, ahol már Georges várta gombozóinkat. A találkozás örömébe és a köszöntő szavakba csak az utazók korgó gyomra szólt bele. A kérdésen, hogy hol lehet itt délután fél négykor enni, Georges igen megrökönyödött. Ilyenkor nincs nyitva étterem, oktatta ki a csodálkozó magyarokat. Talán van itt valami esetleg nyitva. Szerencséjük volt, a közelben találtak egy lerobbant lakótelepi kinézetű éttermet, ahol már csak a napi menü volt kapható: valamilyen hal, rizzsel. Minden mindegy alapon, az éhes ember mindent megeszik. Az ebéd végén Georges megkérdezte a jól éppen nem lakott vendégeit, hogy kérnek-e kávét. A kaja árakat hallván nem akarták elkávézni a maradék pénzüket, ezért azt mondták, hogy nem kérnek. Akkor jó, mondta Georges, mert ő szereti a kávét és a menü áráben benne van a kévé is, akkor ő kikéri magának mind a három kávét. És így is tett, meg is itta mind a hármat a szájukat tátó kedves vendégek előtt.

A gombozók elhelyezése elég érdekesen volt megoldva. Georges (kiejtve: Zsorzs), aki folyton kikérte magának, hogy Imre ne nevezze őt Gyurinak, egy nem rég épülhetett templom alagsorában szerzett szállást. Méghozzá valamilyen művészeti szakkör műtermébe betolt kempingágyakon. Hamar kiderült, hogy a kis csapatnak magának kell saját étkezéséről gondoskodnia. De hét semmi baj, hiszen ott volt az a 3 db eladásra szánt pálya, amit a tetőcsomagtartón cipeltek Budapestról és aminek az árából futja mindenre. Georges ötlete volt a dolog, amikor még az utat tervezgették Imrével együtt hosszas telefonbeszélgetéseik során, amit egyébként kivétel nélkül mindig Imre fizetett. Georges aktív volt és hamar összehozta az első bemutató játékot, méghozza ott a templomban. A stockholmi fiatalok némi érdeklődést mutattak a játék iránt, de össze nem törték magukat az örömtől. Azonban volt két huszonéves srác, akik nem tudták abbahagyni a gombozást. A jó üzleti érzékű házigazda el is adta nekik az egyik pályát, méghozzá a magyar árának többszöröséért, 1.500 koronáért. Dörzsölték is a kezüket Imréék. Meg van a hazafelé út benzinpénze és kajára is marad bőven. Azonban korán örültek. Georges sorolta a kiadásokat: a templomnak 500 korona a szállásért, 500 korona neki az eddigi telefonköltségeire, 100 korona az érkezéskori ebédért, tehát maradt 400 korona, ami legfeljebb a hazaútra volt elég. Mindegy, nem kell telhetetlennek lenni.

Új nap, új remények. Imre - barátai segítségével - még Budapestről előkészített egy fontos találkozót a Svéd Sportszövetség főtitkárával, aki részletesen elmagyarázta, hogy a gombozók milyen feltételek teljesítése mellett alakíthatnak Svédországban sportszövetséget, illetve kaphatnak állami támogatást. A találkozóra (aminek elintézésére Georges még hónapokkal az út előtt kérte Imrét?!) Georges és Imre villamossal mentek, de a jegyet Imre fizette. Ha viszont valaki ezek után kisstílűnek nevezné Georgest, az súlyosan téved. A főtitkári ebédmehívás után visszatérve Georges felajánlotta, hogy megvásárolja a fel nem használt jegyeket Imrétől. Na ugye, hogy nem szabad valakiről elhamarkodottan ítéletet mondani. Sűrű volt ez a nap, mert kora délután bemutató következett abban az iskolában, ahol Georges nyelvet tanított. Mivel közvetlenül a főtitkártól érkeztek, Georges még nyakkendőben volt, amiért hosszasan bocsánatot kért 10 – 12 éves hallgatóságától. Állítólag ez nagy illetlenség volt a részéről. Gyerekek lekesek, fegyelmezetlenek és igen ügyetlenek voltak, de nem volt sok idő ezen gondolkodni, mert igykezni kellett a stockholmi Magyar Házba, ahol igen szépszámú hallgatóság, ünnepélyes körülmények között várta magyarországi sportoló vendégeit. A felemelő hangulatú köszüntő után Imre el is kezdte előadását, amikor egy megkésett vendég igen csak “elázva”betántorgott a terembe. Ez még csak haggyán, ha valaki csont részegen megy el valhová, ha nem zavar senkit, de a 30 körüli jókedélyű fickó percenként beleszólt az előadásba. Hiába csitították, nem lehetett vele bírni. Közben azért, úgy ahogy, de folytatódott a bemutató. Imre épp a kapura lövést akarta szemléltetni, amikor a fickó egészen pimasz módon fejével behajolt, szinte egészen a kapu mellé, a pálya fölé, hogy onnan szemlélje a lövést. Imrének már tele volt vele a hócipője, ezért (mivel igen pontos lövő hírében áll) váratlan húzásra szánta el magát. Nem a kapuba továbbította a labdát, hanem megcélozta részeg két szeme között az orrnyergét és hatalmas erővel el is találta. Barátunk ettől úgy megijedt, hogy pillanatok alatt elhagyta a helységet. Nevetés és nagy taps jutalmazta a produkciót, majd néhányan elvonultak egy étterembe, ahol vacsorát adtak a magyar szövetség elnökének tiszteletére. Itt alkalmuk volt gombozóinknak néhény meghatározó svédországi magyar személyiséggel megismerkedni, mint Teodor Berkovics, vagy a volt gyorskorcsolyázó bajnok Kilián János.

A következő nap sem telt unalmasan. Vidéki kiruccanás következett, Stockholmtól úgy 60 – 80 kilóméterre, egy kisvárosba. Imréék egy középiskolába voltak hivatalosak, mégpedig tanítási időben. A helyszín pedig egy olyan helyiség volt, ahol az éppen lyukasórájukat töltő diákok tartókodtak szabdfoglalkozás címén. Nem tudni ki lepődött meg jobban, de tény, hogy ilyen hűvös fogadtatásban még talán soha sem volt részük. Mit volt mit tenni, Győző és Imre elkezdtek magukban gombozni. Aztán ahogy egyre – másra lövöldözték a gólokat, egyik -másik fiú odasettenkedett a közelükbe, majd egy óra elteltével megtört a jég és az egyikük ki is próbálta a játékot. Mire eljött az ebédidő és az indulás ideje, egész jól összemelegedtek. Délután viszont a város bevásárló központjába hívták meg őket, ahol talán legnagyobb svédországi sikerüket aratták. Meglepően sok ember volt kíváncsi erre a sosem látott játékra. A végén meghívójuk 500 korona tiszteletdíjat adott át a fiúknak. Kár, hogy közben senki sem végzett toborzást, mert biztosan összejött volna egy klubalapításhoz elegendő érdeklődő.

Elköszönve Stockholmtól (és egy pályát Georgesnek hátrahagyva) hazafelé tartva is volt még két további állomás. A svédországi magyarok egy diáktábort üzemeltettek egy kis faluban, ahová egy napra meghívták gombozóinkat, ami amolyan pihenésféle volt igazából. Malmő felé tarva pedig egy másik kisvárosban megtartott utolsó bemutatón sikerült túladni az utolsó pályán, egy ezresért. Minden jó, ha a vége jó.

2005.01.08.



előző hírek:következő hírek:

Ausztrál vendég
MTV 1 május 4-én reggel 9 órakor
Ha pénzt akarsz, pályázz!
Játékszabály változtatási javaslat az ISBF előtt
Hogy a világ el ne rohanjon mellettünk...



Minden jog fenntartva: ...::: gombfoci.hu :::... | Design: PuSzaFi
Az oldal az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült!