Hozzáadás a Kedvencekhez


Régi hírek, meg nem írt történetek


Thaiföldi varázslat


Éppen a napokban volt 8 éve annak, hogy hazaérkezett Thaiföldről a magyar válogatott 3 fős (Horváth Imre, Hernádi András, Horváth Mátyás összetételű) bemutató csapata, akik a király uralkodásának 50. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi szabadidősport fesztiválon vettek részt Bangkokban. A 6 napos fesztivált a Hua Mark Stadionban rendezték meg 36 ország delegációja részvételével, ami egészen elképesztően nagy magyar sikerrel zárult, de erről majd később. Az utazást az OTSH, a szállás és ellátás költségeit a thaiföldi kormány állta. A királyi meghívó azt a feltételt tartalmazta, hogy az egyes országok csak olyan sportágat, játékot mutathatnak be, amely az illető ország nemzeti játéka, nemzeti sportja, de legalább is legyen jellemző az adott nemzetre. Ezért szólhatott a magyar sport-ízelítő a gombfociról.

Már a megérkezés előtt meglepetés érte a fiúkat, amikor reggel 6 órakor, napfelkelte előtt Thaiföld légterébe érve bemondták a repülőn, hogy a hőmérséklet 27 fok. Sálat, sapkát amúgy sem csomagoltak az útra, de azért ez durva indítás volt az első ázsiai gombfocizásukra készülve. Ezek után napközben már meg sem merték mérni a hőmérsékletet. A megérkezés is tartogatott meglepetéseket. A rendezőség természetesen tudta, hogy a magyarok ezzel a géppel érkeznek és már várták őket. A repülőből az épületbe vezető mobil folyosón 5 méterenként állt egy thai népviseletbe öltözött lány és minden egyes vendég elhaladtával tenyerüket egymásnak fordítva és az arcuk elé emelve, főhajtással, hagyományos buddhista módon köszöntötték az elhaladókat. A vámvizsgálathoz érve külön kapuhoz vezették a mieinket, és soron kívül átléptették őket. Az előtérben, amelynek üveg kupolája volt és látni lehetett a pirkadatot, a rendezők egy (legalább 60 személyes) légkondicionált, emeletes autóbusszal várták az állami vezetőkkel és vendégekkel együtt összesen 8 főből álló delegációt. A néhány csomag cipelésére egy katonai teherautó jelent meg 10 katonával, akik követték az autóbuszt a szállodáig. A repülőtérről a fővárosba vezető út is igen különleges volt, mivel a busz ablakából nyomorúságos viskók és ultramoderd paloták, meg felhőkarcolók voltak felváltva láthatók. A szállodához érve egy rendőr várta csapatunkat az úton, aki a bekanyarodáshoz éktelen fütyörészés közepette mindkét irányban leállította a forgalmat. Az ötcsillagos szállodában minden elképzelhető kényelem a rendelkezésre állt. A csapat tagjai az irgalmatlan magas épület legtetején található panorámás uszodában kezdték a 10 órás repülőút kipihenését egy-egy Singabir nevű sörrel a kezükben, ahonnan egész Bangkok látható volt. Imre az éttermet keresve (ahol a reggeli, az ebéd és a vacsora, svédasztalos formában volt feltálalva) először a karaoki terembe tévedt, de megúszta éneklés nélkül, valószínűleg a személyzet szerencséjére. Igen, az étterem. De melyik? Ugyanis kettő volt, ahová belépve az ember szabadon garázdálkodhatott a minden elképzelést felülmúló étel-ital kínálatban. Az egyik a „muszlim” étterem volt, ahol a vallási előírásokat figyelembe vevő (például disznóhús mentes) ételek voltak. Többek között halkülönlegességek tucatjai, tenger gyümölcsei mindenféle módon elkészítve, európai ember számára követhetetlen változatosságban. A „normál” étteremben sem „járt jobban” a betévedő. A bejáratnál mézédes ananász és dinnyehegyek mellett ismeretlen gyümölcsök tömkelege egy óriási asztalon feldarabolva, megtisztítva, illetve ezek gyümölcslevei jégbe hűtve voltak találhatók, de ne is folytassuk tovább. A menü feltérképezése, az étel-készletek felmérése alkalmanként legalább negyed órába tellett és még ezek után is találkozni lehetett valami újabb meglepetéssel. S ha már jóllakott a csapat, akkor jöhet a városnézés. Minden ország delegációja részére külön-külön rendelkezésre állt egy légkondicionált mikrobusz, amelynek thai sofőrjei őrült módon száguldoztak a városban a kétszer három, négy, vagy ötsávos utakon. Képzeljünk el egy igazi pesti dugót, ami egyszer csak elkezd úgy, ahogy van 120-szal száguldani. Buszok, személyautók egyaránt de úgy, hogy mindenki csak centiméterekre van a másiktól. Balesetet azonban sehol sem lehetett látni. Nos, ez a bangkoki közlekedés, amiben csupa vadonatúj Toyota és más, jellemzően japán gyártmányú gépkocsi vesz részt.

Na de nem üdülni jött bemutató csapatunk, hanem megismertetni a világgal ezt a nagyszerű magyar találmányt. A sportágak bemutatójának helyszínét képező Hua Mark Stadiont úgy kell elképzelni, mint a Puskás Stadiont, bár kisebb annál, de fedett. Viszont nem a belsejében helyezkedtek el a csapatok (mert ott nem fértek volna el), hanem (decemberben száraz évszak lévén) a lelátó épülete körül, mintegy, kiparcellázták a területet és minden ország kapott egy kis részt, ahol előadhatta produkcióját. A magyarok közel a bejárathoz állíthatták fel a piros-fehér-zöld színösszetételű versenypályájukat, amit Imre saját kezével készített erre az alakalomra és a csapat vezetője Jakabházy László közbenjárására a MALÉV ingyen szállított Bangkokba. A bábukat, a váciak örök kísérletező klubvezetője, Bártfay Csaba készíttette, amit rendkívül ízlésesen fel is díszítettek. Kemény munka várt 6 napon át, gombozóinkra. A trópusi tűző napon délelőtt 10-től délután 6-ig (az ebédszünetet leszámítva, amit a 300 méterre lévő szállodában töltöttek el), válogatott melegítőben (mert csak ezen volt látható a magyar címer) játszottak, meglepően nagyszámú közönség előtt, és magyarázták a játékszabályokat, valamint megtanították az alapvető fogásokat az érdeklődőknek. Szinte mozdulni sem lehetett a pálya körül. Néha maguk a játékosok is alig fértek a pályához a „japán módra” mindent lefényképező, filmező nézőktől. Nem is beszélve a közeli egyetem thai diáklányiról, akik mind az európai fiúkkal szerettek volna megismerkedni. A bemutató munkamegosztása az volt, hogy Bandi – nem lévén annyira virtuóz versenyző – okos játékkal „előkészítette a terepet” Imrének, aki a környezettől feldobva káprázatos megoldásokkal szórakoztatta a nagyérdeműt. Szinte minden lövése gól volt. Pattintásait, trükkjeit, távoli bombáit, pedig tátott szájjal nézték a játékot eddig még soha sem látó távol-keletiek, de a többi ország csapatainak tagjai is gyakran jöttek kíváncsiskodni. Matyi, pedig, - aki ifjúsági válogatott volt - nem játszott, hanem a csapat hivatalos tolmácsa volt 16 éves fejjel, amit profikat meghazudtoló módon látott el. A legkisebb hiba nélkül kommentálta angolul folyamatosan az eseményeket, néha egy egész stadionnyi ember előtt. A csapat mellett dolgozott egy magyarul beszélő thai tolmácslány – Tradsa Saien -, aki az angolul nem tudó nézőket tájékoztatta és segített a gombfoci megismertetését szolgáló, saját készítésű és a budapesti thai nagykövetség által lefordított angol-thai nyelvű szórólapok osztogatásában. A végén már a magyar csapat tagjai is „táj-szólással” beszéltek, komolyabban szólva megtanultak néhány thai kifejezést. Az egyik napon volt egy érdekes jelenet. Egy néző – látva, hogy Imre, úgy lő gólt, hogy átemeli a labdát az előtte álló akadályokon – próbára akarta tenni világbajnokunkat. Nem elég hogy sorfalat állatott a félpályáról kapura lövő bábuja elé, de még a sorfal tetejére további két sor bábut rakott. S hogy még nehezebb legyen belőni, három kapust rakott a kapuba, aminek a tetejére további két sor bábut helyezett, amelyek teljesen a felső kapufáig értek. Végeredményben csupán kb. két labdának megfelelő hely maradt látható a kapuból, úgy l cm x 2 cm-es rés, ahol a labda még egyáltalán befért. Hogy miként ment híre a kísérletnek nem tudni, de nézők tömege és fotósok, filmesek, TV-sek hada lepte el a gombfoci pálya környékét. Imre mintegy percnyi célzás után első kísérletre bevágta a 13 x 3 mm-es méretű labdát a miniatűr lyukon. Óriási volt a tombolás! Egy másik nap, pedig az volt a műsoron, hogy minden ország kapott 10 percet, hogy angol nyelven (majd thai nyelvre lefordítva), az egész stadionban kihangosítva, a TV jelenlétében bemutassa népe büszkeségét, azt a játékot, amivel képviselik hazájukat. Amikor a magyarokra került a sor, akkor a thai TV-riporter – kezében a mikrofonnal - pár szóban bemutatta őket, majd következett a tájékoztató. A program az volt, hogy a stadion közönsége, hömpölygő tömegként helyszínről helyszínre követte a riporternőt, de amikor a magyarok bemutatója véget ért, a tömeg nem mozdult. Továbbra is nézni szerette volna ezt az európai kuriózumot. Kellemetlenné vált a dolog, mert a mellettük lévő kolumbiaiak következtek volna, de a tömeg csak nem mozdult. Erre a riporternő – mentve a helyzetet – megkérte gombfocistáinkat, hogy hagyják abba egy kicsit a játékot, hátha így folytatható a program. A mieink megértették a kínos szituációt és abbahagyták a játékot, de a tömeg továbbra sem mozdult. Össze kellet csomagolni és elvinni a felszereléseket a helyszínről, hogy folytatódhasson a hivatalos program. A szűnni nem akaró, lelkes érdeklődést látva Szabó András, az eseményt megtekintő rendkívül szimpatikus bangkoki magyar nagykövetünk állítása szerint ilyen nagy magyar sikert még nem látott Thaiföldön. Gombozóink látva, hogy tetszést arattak a játékukkal, utolsó nap tettek egy próbát, úgy, mint itthon szokták. Bemondták tolmácsuk segítségével, hogy jelentkezni lehet az első bangkoki gombfoci klubba. Akit érdekel a dolog, az jöjjön oda hozzájuk és iratkozzon fel. A fiúk nem hittek a szemüknek: pár óra leforgása alatt háromszázan jelentkeztek, névvel, telefonszámmal. A kísérletet egyébként megelőzte egy engedélykérés a stadion igazgatójától, aki hozzájárult, hogy érdeklődés esetén helyt ad az új klubnak. Ilyen eredményre azonban senki sem számított. Most aztán főhetett a fejük, hogy mit kezdenek ennyi jelentkezővel. Végül abban maradtak, hogy ott hagyják a pályát és a többi felszerelést a magyar nagykövetségen, akik koordinálják majd a további lépéseket. A lányokkal viszont volt egy kis probléma. Egy topban flangáló újságírónő akart riportot készíteni a fiúkkal, akik már-már udvarolni kezdtek a kissé túl csábosan mosolygó hölgynek. A thai tolmácsnő szeme – látva az eseményeket - majd szikrát szórt a dühtől. Először senki sem értette sértődött magatartását. Aztán nem bírta tovább és odahívta Imrét és közölte vele: mond meg a többieknek, hogy akivel beszélgetnek, az nem nő. Nem hiába figyelmeztette őket előre Szabó nagykövet úr: Thaiföldön a legszebb nők férfiak – tartja egy helyi mondás. Hiába, Thaiföld a transzvesztiták országa. Szegény Matyinak ezek után jól elment a kedve a csajozástól.

A házigazdák a fesztivál résztvevőinek számos programmal kedveskedtek. Volt mikrobuszos városnézés. Megtekintették a fényűzően berendezett régi királyi palotát, a vastag arany borítású templomokat, ahol Imre még egy vékony igazi aranylemez darabkát is talált a földön, ami leeshetett a tetőről. Mindenhol, minden színaranyból. Városnézés közben kezdett kissé felfoghatatlanná válni számukra ez az európai szemnek szokatlan, szemkápráztató gazdagság. Volt még elefánt-show, smaragdbánya-látogatás, kedvezményes vásárlással, hajókázás, az éjszakai Bangkok megtekintése.

Hamar eltelt a 6 nap, véget ért a fesztivál. Csapatunk kétszer is szerepelt a thai állami televízióban, emlékül, pedig magukkal hozták a róluk megjelent újságcikket egy magazinból és a jelentkezők listáját is. Ha a fesztivál véget is ért, a magyar delegáció azonban még nem jöhetett haza, mert csak négy nap múlva indult vissza gépük. Jakabházy László viszont nem csupán nemzetközi hírű sportvezető, továbbá igazi sportember, politikus és kitűnő tanár, de furfangos szervező is. A fesztivál ideje alatt tartott szabadidősport tanácskozáson összeismerkedett valakivel, akinek véletlenül volt egy ötcsillagos szállodája a „thai riviérán”, Bangkoktól kb. 60 km-re lévő Pattayában. Tanár úr persze meghívatta a magyar delegációt a hotelbe, de hogy ne legyen teljesen ingyen, fejenként összesen 2.500.-Ft-nak megfelelő helyi pénzt kellett fizetni érte a négy napra. Most gombozóink szája maradt tátva. A bangkoki szálloda svédasztalos ételkínálata eltörpült amellett, ami itt volt látható. Jobb, ha nem részletezzük. A hotelben orosz újgazdagok hatalmas létszámú csoportja, az épülettel szemben élményfürdő. Karnyújtásnyira a tenger. A parton árusok hihetetlen sokasága sétálgatott a napozók között, nevetségesen olcsó árakkal. A kikötőből, pedig 60.-Ft-nak megfelelő összegért lehetett átkelni, a parttól szemmel alig látható távolságban lévő, kókuszpálmákkal teli korallszigetre, ahol kristálytiszta vizű öblökben lehetett fürödni a sziklák között és a magyar sportolók bepillantást nyerhettek a falvakban élő az egyszerű thai emberek hétköznapjaiba. A csapat tagjai a jól megérdemelt pihenő után esete felé elindultak egy sétára. Ahogy bandukoltak a pattayai utcán, egy olyan térre értek, ahol utcai árusok, fagylaltos kocsi-szerű alkalmatosságaikból ételféleségeket árultak. Az egyik ilyen kocsiból – játékosaink azt hitték, rosszul látnak – csótányt árultak. Még választék is volt. Három nagy edényből mosolygott a friss, ropogós áru. Volt ott a nálunk is ismert fekete, volt óriási barna és kis vörös is. Megálltak, hogy lássák, vesz-e ebből a gusztustalanságból valaki egyáltalán. És már jött is egy vevő, egy kínai kinézetű fiatal hölgy. A feketéből kért, amit a tízéves forma eladó fiú kis homokozó lapáttal porciózta egy nylonzacskóba. A nő kb. 130.-Ft-ot fizetett, majd visszaadta az árut, hogy kissé pirítsák meg számára. Az üzlet megköttetett, de csótányt enni csak nem láttak gombozóink senkit. Ekkor egy pillanatra szinte kiürült a tér. Ezt kihasználva a csótányárus fiú kikapott egy kis vöröset az edényéből és bekapta, amikor úgy gondolta, hogy senki sem látta. Torkoskodott az imposztor. Az étvágyukban összezavart magyarok helyrebillentek, amit a következő, nyílra írt feliratot meglátták: Simon söröző. Így magyar helyesírással. Na ezt meg kell nézni – kiáltott fel Bandi, aki, mint tősgyökeres Fradi-szurkoló, természetesen az FTC-s Simonra gondolt elsőként. A nyilakat követve hamar megtalálták a helyet, ami hasonlatos volt a több száz pattayai sörözőhöz, amelyek mind a következőképpen néztek ki. Vegyünk egy kb. 10 x 10 méteres területet, amit körbekerítenek egy kb. 1 méter magas téglafallal. Fölé fatetőt ácsolnak, a fal elé, pedig magas bárszékeket helynek el. A téglafalon belül vannak a felszolgálók és a felszolgálandó ételek és italok. A bárszékeken, a vendégeken kívül lányok is ülnek, akiket egy-egy sörözőhöz köt a szerződésük. A Simon sörözőben speciel egyetlen lány sem volt, mivel mind elkeltek, magyarázta a magyar származású tulajdonos. Ugyanis ők nem egyszerűen örömlányok – folytatta tovább Simon úr, aki nem focizott életében, sem a Fradiban, sem másutt. Itt az a szokás, hogy a lányok idegenvezetőként kísérik a turistát, megmutatják a környék nevezetességeit, vigyáznak rájuk, hogy be ne csapják őket az üzletekben és segítenek kiválasztani a vendég ízlésének legmegfelelőbb éttermet. Abban különböznek egy egyszerű idegenvezetőtől, hogy éjszakára is „szolgálatban” maradnak. Bérleti díjuk sem magas, 3.000.-Ft/nap. Több napi időtartamnál, pedig alkudni is lehet. Ezért az európai turisták gyakran két lányt is magukkal visznek. Miközben így kitárgyalták a thaiföldi éjszaka rejtelmeit, a felszolgálónő halkan Simon úr fülébe súgott valamit. Mint kiderült, Bandi szakállas arca, valamint magyar volta keltett benne szimpátiát és engedélyt kért főnökétől egy záróra utáni ismerkedéshez, szigorúan nem üzleti alapon. Mint azt a fiúk később megtudták, a kedves arcú hölgy kellemes emlékeket őriz egy magyar tengerésztől, akitől született egy „Budapest” névre keresztelt lánya is. Ugyanis Thaiföldön akár ilyen keresztnevet is adhat bárki a gyermekének.

Hazautazáskor gombozóink a friss élmények bódító hatása alatt arról beszélgettek, lám még gombfocival is be lehet járni a világot.

2004.12.25.



előző hírek:következő hírek:

Ausztrál vendég
MTV 1 május 4-én reggel 9 órakor
Ha pénzt akarsz, pályázz!
Játékszabály változtatási javaslat az ISBF előtt
Hogy a világ el ne rohanjon mellettünk...



Minden jog fenntartva: ...::: gombfoci.hu :::... | Design: PuSzaFi
Az oldal az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült!