Hozzáadás a Kedvencekhez


Szektor Újság


Halottaink még köztünk járnak! - Horváth Imre Halottak napi gondolatai
Úgy hozta a sors, hogy mostanában több gyászhírrel is szembesülnöm kellett, melyek kapcsán számtalanszor ugyanaz hangzott el, miszerint nem csak egy jó embert veszítettünk el, hanem egy pótolhatatlan szakembert, kollégát, stb., aki magával vitte a tudását, tapasztalatait. Ezért hát felmerült bennem a gondolat, hogy szükségszerű-e ez a végkifejlet.

Nem ragozom sokáig, a kérdésemre a válaszom: NEM!

Sajnos, mi mindannyian hozzá vagyunk szokva, hogy ha olyan problémával találkozunk, amihez mi nem értünk, akkor azt majd xy megoldja. Ez úgy nagyjából rendben is volna, hogy a mai differenciálódott, szanaszét szakosodott világunkban képtelenség mindenhez érteni, és gyakran elég, ha tudjuk, hogy hol nézzünk a dolgoknak utána (pl. Internet), vagy tudjuk, hogy ki ért hozzá.

Talán vagy 20 évvel ezelőtt hallottam egy általam ismeretlen természetkedvelő haláláról, aki nagy turista volt, és akivel sokan nagyon szerettek kirándulni, mert az erdőkben, mezőkön minden növényt ismert, és azok gyógyhatásait is. Halála pótolhatatlan űrt hagyott maga mögött, mert a szokásos társaság szinte csak egy-egy növényt ismert fel, de már nem emlékeztek, hogy az mire is jó. Ekkor merült fel bennem a kérdés, hogy hogyan is lehetne ezeknek a kimagasló tudású embereknek életük tapasztalatát átmenteni a jövő nemzedékének.

A válasz lehet az, hogy erre van az oktatás, az iskolákban. De hát már így is borzasztóan leterheltek a tanulók, pedig csapán egy-egy témakör alapjait sajátítják el. Az is igaz, hogy az ókori polihisztorok ideje már lejárt, hisz ma már lehetetlen mindenhez érteni. Elég, ha az ember legalább egy területhez ért profi módon.

Azonban nem is az volna a kívánatos, hogy egy ember minél több mindenhez értsen a legmagasabb szinten, hanem az, hogy amivel konkrétan foglalkozik, ott gyűjtsön össze minden tudást, és azt használja is a lehető legnagyobb hatékonysággal. S ha mindez megvan, akkor ezt a kincset ossza meg minél több emberrel. Persze, ez a folyamat kétarcú, hisz nem elég a tanítási szándék, ha a tanítandó nem óhajtja ezt, nem akar azon a területen egy magasabb szintre jutni, vagy nagyképűségből nem becsüli a nála tapasztaltabb ember tudását. Különösen igaz ez azoknál az embereknél, akik elsősorban karriert építenek, és nem tudásra vágynak.

Nagyjából biztos vagyok abban, hogy olvasóim közül sokan ezt a papolást már nagyon unják, ezért ezt a gondolatsoromat le is zárom azzal, hogy ebben a történetben az a borzasztó, hogy a legtöbb esetben meg kell halnia azoknak a ma még élő embertársainknak, hogy kiderüljön róluk pótolhatatlanságunk. Ugyanis majd minden temetésen ugyanazt hallom. Keseregnek a barátok, a kollégák hogyan is pótolják az elhunytat. Ilyekor már késő bánat. Életében kellett volna őt megbecsülni.

Írásomnak azért adtam a „Halottaink még köztünk járnak!” címet, mert túl sok ilyen bánattal találkoztam, amelyet egy-egy értékes ember meg nem értő környezete okozott saját magának. Ismerjük azt a mondást, hogy „annyit ér, mint halottnak a csók”. Az utólagos elismerés valóban felér egy őszinte és akár szeretetteljes csókkal, de mint tudjuk ez annyit ér, mint halottnak a csók. Vagyis, a társadalom nem profitál belőle semmit. Pedig az élet rendje az, hogy azt a tudást, tapasztalatot, amit egy generáció felhalmozott, azt átadja a következő generációnak. Így halad előre a világ. Emiatt nem kell újra feltalálni a műszaki találmányokat, a gyógyítás fortélyait, megalkotni a számítógépet, vagy az Internetet.

Most pedig álljunk meg egy pillanatra! Így Halottak napja tájékán az elveszített embertársainkra való gondolás során képzeljük el azt, hogy mintha halottaink még élnének. Gondolkozzunk el rajta, hogy mit is mulasztottunk el velük kapcsolatban, és, ha rájöttünk, akkor gyorsan nézzünk körül a családban, a barátok, vagy a munkatársak között és tegyük meg azokat a lépéseket, amelyeket másokkal szemben elmulasztottunk! S ha mindenki így tesz, gazdagabb lesz ettől a világ! S ha pedig így gondolkodunk saját szövetségünkön belül is, akkor összeadódik az egyes tagok tudása, és sokkal eredményesebbek lehetünk, mint most!

Csak ennyit akartam mondani.


2016.10.30.



előző hírek:következő hírek:

Barcelonában gombfociztunk! - Horváth Imre tudósítása
Az M2-n élő adásban - helyszíni tudósítónk Horváth Imre
A Tízek pontverseny jelenlegi állása - összeadta Horváth Imre
Bravó Jani! - Horváth Imre tudósítása
Egy kis szabálytanfolyam játékvezetőknek 2. - összeállította Horváth Imre

Mi történt mostanában - Horváth Imre hírei
Brazil korrektség - Horváth Imre tudósítása
Gombfoci a Petőfi TV-ben
Dank! Merci! Gracias! ..amit a politika eltitkolt - Horváth Imre beszámolója
Sportágunk történetében ő az első! - Horváth Imre helyszíni tudósítása



Minden jog fenntartva: ...::: gombfoci.hu :::... | Design: PuSzaFi
Az oldal az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült!